Hirdetés
Letették az esküt a TISZA-kormány miniszterei
A minisztereket kora délután az államfő nevezte ki a kormányfő javaslatára.

Az alaptörvény szerint a miniszterek kinevezésével Magyarország kormánya megalakult (Fotó: MTI)
Letette az esküt a Tisza-kormány tizenhat minisztere kedden az Országgyűlésben.
A parlamenti ülésen Magyar Péter miniszterelnök mutatta be a tárcavezetőket, akik ezt követően ünnepélyes keretek között, a történelmi zászlók előtt tettek esküt, majd az aláírták az esküokmányokat.
A miniszterjelölteket hétfőn és kedd délelőtt hallgatták meg a feladatkörük szerint hatáskörrel rendelkező parlamenti bizottságok, amelyek mind a tizenhat jelölt kinevezését támogatták.
A minisztereket kora délután az államfő nevezte ki a kormányfő javaslatára.
Forsthoffer Ágnes házelnök az ülésen bejelentette, hogy az alaptörvény szerint a miniszterek kinevezésével Magyarország kormánya megalakult.
Hirdetés
További híreink

Buszbaleset az M3-ason: Magyar és Vitézy is részvétet nyilvánított
A sofőr vélhetően elaludt.

A Fidesznek Magyar Péter „önfényező Facebook-bohóckodó”
Reagált az ellenzéki párt.

Toroczkai László: a beteges kéj fontosabb Magyar Péternek
A Mi Hazánk inkább szakambert javasolt - így a pártelnök.

Pakson Magyar Péter az ellenzéki vezetőket ekézte
Sokatmondónak tartja, hogy nem fogadták el a meghívását.

Megkezdték a bárkák irányított elsüllyesztését Paksnál
Több mint 100 teherautó hordja a köveket.

Felülvizsgálja a kormány 3 százalékos lakáshitelprogramot
A program rossz mellékhatásairól beszélt Vitézy.

A közmédiánál többeket felfüggesztettek
Fizetesét kapnak, de nem dolgozhatnak.

Ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára
Mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés következik.

Horvátország: sok magyart kellett kimenekíteni
A horvát hatóságok és a Vöröskereszt gondoskodnak az ellátásukról.

Figyelmezteti a NAV a pálinkafőzőket
Magánfőzőként évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő jövedékiadó-mentesen.

Magyar Péter mindenkit, meghívott, de senki nem megy el
Paksra invitálta a parlamenti pártok vezetőit.

Tűz Horvátországban: két magyar kórházban
A Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központhoz 13 közvetlen megkeresés érkezett.

Buszbaleset az M3-ason: Magyar és Vitézy is részvétet nyilvánított
A sofőr vélhetően elaludt.

Tragédia az M3-ason: több halott
Mezőkeresztesnél botrult fel egy lengyel turistabusz.

A Fidesznek Magyar Péter „önfényező Facebook-bohóckodó”
Reagált az ellenzéki párt.

Toroczkai László: a beteges kéj fontosabb Magyar Péternek
A Mi Hazánk inkább szakambert javasolt - így a pártelnök.

Pakson Magyar Péter az ellenzéki vezetőket ekézte
Sokatmondónak tartja, hogy nem fogadták el a meghívását.

Megkezdték a bárkák irányított elsüllyesztését Paksnál
Több mint 100 teherautó hordja a köveket.

Felülvizsgálja a kormány 3 százalékos lakáshitelprogramot
A program rossz mellékhatásairól beszélt Vitézy.

A közmédiánál többeket felfüggesztettek
Fizetesét kapnak, de nem dolgozhatnak.

Ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára
Mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés következik.

Figyelmezteti a NAV a pálinkafőzőket
Magánfőzőként évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő jövedékiadó-mentesen.

Magyar Péter mindenkit, meghívott, de senki nem megy el
Paksra invitálta a parlamenti pártok vezetőit.

Tűz Horvátországban: két magyar kórházban
A Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központhoz 13 közvetlen megkeresés érkezett.
Gazdaság

Felülvizsgálja a kormány 3 százalékos lakáshitelprogramot
A program rossz mellékhatásairól beszélt Vitézy.

Ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára
Mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés következik.

Figyelmezteti a NAV a pálinkafőzőket
Magánfőzőként évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő jövedékiadó-mentesen.

Leváltották a Magyar Posta vezetőjét
Kapitány István jelentette be.

Mátészalkán az urnákhoz járulhatnak 1800-an
Kérdés, hányan mennek el szavazni este hétig.
Bűn és bűnhődés



















