Hirdetés

Megverték a 24.hu főszerkesztőjét

Telex | 2026. 05. 02. | 13:24:38
Többszörösen eltört az arccsontja.
Megverték a 24.hu főszerkesztőjét
Pető Péter (Fotó: Facebook/Pető Péter)

Egy ismeretlen férfi ismeretlen okból odament Pető Péterhez, a 24.hu főszerkesztőjéhez a Dózsa György úti trolibuszmegállóban március 27-én, hétfőn este, és úgy megverte, hogy többszörösen eltört az arccsontja – írja a Telex magának a főszerkesztőnek egy általa traumaelbeszélésnek nevezett cikkére hivatkozva. 

A férfi szó nélkül ütött, majd a földön rugdosta Pető Pétert, majd ugyanúgy szó nélkül abbahagyta, és elment. A főszerkesztő azt írja, hogy miközben a Honvédkórház traumatológiáján töltött 12 órát az ambuláns lap kézhezvételéig – az arccsonttöréseit végül nem kellett megműteni –, a sürgősségi folyosóján a rendőrök felvették a vallomását. Mint már ott kiderült, a rendőrség elfogta a feltételezett gyanúsítottat.

Napokkal később tájékoztatták arról is, hogy a férfit azóta több korábbi bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják, egyúttal beszámíthatóságát is vizsgálják. „Tehát nem kizárt, hogy éppen csak az útjába kerültem egy őrültnek”- írta Pető.

További híreink
Kormánybiztos lesz Rost Andrea
Kormánybiztos lesz Rost Andrea
Radnai Márkot is ugyanilyen pozíció betöltésére kérte fel Magyar Péter.
Orbán: nem hajtjuk végre az EU bíróságának ítéletét

Politikai, jogi és alkotmányos aggályokra hivatkozik a leköszönő miniszterelnök.
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása

Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Parlamenti képviselő is volt.
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!

A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe

A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást

Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját

A nagyvállalkozó a választások előtt öt nappal utalta.
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából

Nem tévedtem, amikor a Facebooknak gratuláltam a választások éjszakáján - írta.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek

Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA

Az ígérik, a civilszervezetek és az állampolgárok álláspontja kellő súlyt kap.
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort

A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.