Hirdetés

Nagy vita után eldöntötték, a McLaren melyik pilótája nyerjen a Hungaroringen

| 2024. 07. 21. | 16:47:13
A brit csapat uralta a Magyar Nagydíjat.
Nagy vita után eldöntötték, a McLaren melyik pilótája nyerjen a Hungaroringen
Piastri (balra) és Norris (Fotó: MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel pályafutása első sikerét aratta az elitkategóriában. A 23 éves pilóta mögött csapattársa, a brit Lando Norris ért célba másodikként, így a McLaren a 2021-es Olasz Nagydíj óta először aratott kettős győzelmet az F1-ben.

A harmadik helyen a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton zárt a Mercedesszel, neki ez a 200. dobogós helyezése a Forma-1-ben.

A futam érdekessége, hogy a két McLarenre figyelt mindenki a verseny utolsó harmadában. Az történt ugyanis Norrist hívták először a boxba kerékcserére, pedig a megállapodás értelmében a versenyben vezető Piastrit kellett volna. A két mclarenes így helyet cserélt egymással, a csapat pedig hosszasan győzködte az angolt, hogy engedje el az ausztrált. Norris sokáig ellenállt, majd beadta a derekát, és az utolsó előtti körben, a célegyenesben elengedte csapattársát.

A vb a jövő hétvégén folytatódik a Belga Nagydíjjal Spa-Francorchamps-ban.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
A válogatott a hatodik világbajnokságára készülhet.
Elhunyt a népszerű sportriporter
Elhunyt a népszerű sportriporter
Neve, hangja összeforrt a Forma-1-es közvetítésekkel.
Kovács Richárd visszavonult
Kovács Richárd visszavonult
A nyíregyháziak ásza szögre akasztotta a kesztyűt.
Pontot rabolt Debrecenben a Szpari
Pontot rabolt Debrecenben a Szpari
A Nyíregyháza vezetett is, végül értékes döntetlennel zárta a keleti rangadót.
Kisvárdai vereség a fővárosban
Kisvárdai vereség a fővárosban
Az Újpest otthon tartotta a három pontot.
Forma-1: a háború miatt több versenyt törölhetnek
Forma-1: a háború miatt több versenyt törölhetnek
Az idei program a 24 helyett 22 versenyből állhat.
Több mint 10 ezer néző várható a keleti derbin
Több mint 10 ezer néző várható a keleti derbin
A Debreceni VSC a Nyíregyházát látja vendégül.
A Nyíregyháza edzője Debrecenben kárpótolná a szurkolókat
A Nyíregyháza edzője Debrecenben kárpótolná a szurkolókat
A keleti rangadót szombaton este rendezik a Nagyerdei Stadionban.
Már 100 millió eurót ér Szoboszlai
Már 100 millió eurót ér Szoboszlai
Ebbe a klubba mindössze 20 labdarúgó tartozik.
A Fradi elvitte a pontokat Nyíregyházáról
A Fradi elvitte a pontokat Nyíregyházáról
Hamar kétgólos előnyre tett szert a címvédő.
Forma-1: a háború miatt több versenyt törölhetnek
Forma-1: a háború miatt több versenyt törölhetnek
Az idei program a 24 helyett 22 versenyből állhat.
Új hírek érkeztek meg Michael Schumacher állapotáról
Új hírek érkeztek meg Michael Schumacher állapotáról
A német autóversenyző 2013-ban szenvedett súlyos balesetet.
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
A Zemplén-ralival zárult az idény.
Norris nyert a Hungaroringen
Norris nyert a Hungaroringen
A McLaren brit versenyzője állhat fel a dobogó legfelső fokára.
Magyar Nagydíj: Leclerc az első rajtkockán
Magyar Nagydíj: Leclerc az első rajtkockán
A 27 éves pilótának ez az idei első időmérős sikere.
Magyar Nagydíj: 1500 rendőr, több mint 200 kamera
Magyar Nagydíj: 1500 rendőr, több mint 200 kamera
A hétvégén a Hungaroringre figyel a Forma-1 világa.
Forma 1: Piastri nyert és növelte az előnyét összetettben
Forma 1: Piastri nyert és növelte az előnyét összetettben
A 24 éves pilótának ez az idei hatodik és pályafutása nyolcadik futamgyőzelme.
Diósgyőr-rali: Turánék nyertek az idénynyitón
Diósgyőr-rali: Turánék nyertek az idénynyitón
Alig több mint egy óra alatt teljesítették az össztávot.
Diósgyőr Rally: drogozott az egyik páros
Diósgyőr Rally: drogozott az egyik páros
A vezetőt és navigátort előállították a rendőrök.
Diósgyőr-rali: közeledik a rajt
Diósgyőr-rali: közeledik a rajt
Az össztáv megközelíti a 350 kilométert.
Hirdetés