Hirdetés

Négy gól a szabolcsi rangadón

MTI | 2026. 02. 21. | 16:18:38
Egy-egy pontot kap a Nyíregyháza és a Kisvárda is.
Négy gól a szabolcsi rangadón
Mindkét csapat kétszer volt eredményes (Fotó: Ombodi Tamás/Kisvárda FC)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Nyíregyháza hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Kisvárdával a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának első szombati mérkőzésén. A Nyíregyháza ezzel sorozatban ötödik meccsén maradt veretlen, ám ha a Diósgyőr később nyerni tud, visszacsúszik az utolsó előtti, kieső helyre.

A mérkőzést a házigazda kezdte jobban, a vendégek az első félidő derekáig támadásban nagyon keveset mutattak, s alig húsz perc után hátrányba is kerültek. A kapott gól felébresztette a kisvárdaiakat, akik gyorsan egyenlítettek, majd még a szünet előtt a vezetést is átvették.

A fordulás után a Nyíregyháza komoly energiákat mozgósított az egyenlítésért és az 59. percben sikerült egalizálnia, majd a folytatásban is egyértelmű mezőnyfölényben játszott. A házigazda labdabirtoklása azonban nem sok nagy helyzetet szült, újabb gólt pedig nem tudott szerezni Bódog Tamás együttese. A Kisvárda inkább a biztonságra törekedett, a csapat védekezése pedig többnyire hatékonyan működött, így ponttal távozhat a vármegyeszékhelyről.

Fizz Liga, 23. forduló:
Nyíregyháza Spartacus FC–Kisvárda Master Good 2–2 (1–2)
Nyíregyháza, v.: Hanyecz
gólszerzők: Kovács M. (21.), Dreskovic (59.), illetve Bíró (28.), Jovicic (33.)
sárga lap: Popoola (7.), Melnyik (88.)
Nyíregyháza: Kovács D. - Dreskovic, Temesvári, Katona L., Benczenleitner (Manner, 81.) - Jovanov (Edomwonyi, a szünetben), Nagy D. (Katona B., a szünetben), Kovács M., Antonov - Tijani (Oláh, 81.), Kvasina
Kisvárda: Popovic - Jovicic (Cipetic, 77.), Radmanovac, Oláh, Chlumecky - Popoola (Szőr, 26.), Mbock (Molnár, 77.) - Matanovic (Soltész, 78.), Melnyik, Bíró - Pintér (Novothny, 77.)

A tabella
H.CsapatM.Gy.D.V.LG.KG.GK.P.
1ETO FC22127343212243
2FERENCVÁROSI TC22124641241740
3DVSC2211563327638
4PAKSI FC22106642311136
5ZTE FC229673428633
6PUSKÁS AKADÉMIA FC229582828032
7KISVÁRDA MASTER GOOD239592836-832
8ÚJPEST FC2275103038-826
9MTK BUDAPEST2274114148-725
10NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC2367103139-825
11DVTK225893036-623
12KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC2242162045-2514
További híreink
Rajt a foci-vb-n, Magyarország nélkül
Rajt a foci-vb-n, Magyarország nélkül
A magyarok - mint 1986 óta mindig - sikertelenül zárták a kvalifikációt.
Szoboszlaiék megszenvedtek Debrecenben
Szoboszlaiék megszenvedtek Debrecenben
Kemény meccsen nyertek a mieink a Nagyerdei Stadionban.
Kooperál a Kisvárda és a Kazincbarcika
Kooperál a Kisvárda és a Kazincbarcika
Mindkét klub jól jár - írják.
Itáliában izzad a nyíregyházi kiválóság
Itáliában izzad a nyíregyházi kiválóság
Onnan pedig Csehországba vezet az útja.
A magyarok edzését ötezren nézték
A magyarok edzését ötezren nézték
Megérdemlik a szurkolók, hogy lássák a játékosokat - így Rossi.
Fucsovics tíz helyett csúszott vissza
Fucsovics tíz helyett csúszott vissza
Jelenleg a 75. helyen áll.
Hetvenéves a műrepülő Bessenyei Péter
Hetvenéves a műrepülő Bessenyei Péter
Számos nagyszerű eredményt ért el.
Szoboszlaié az év legszebb gólja Liverpoolban
Szoboszlaié az év legszebb gólja Liverpoolban
A szurkolók szavazatai alapján.
Varga duplája kellett a magyarok győzeleméhez
Varga duplája kellett a magyarok győzeleméhez
Finnország ellen nyert a válogatott.
Rajt a foci-vb-n, Magyarország nélkül
Rajt a foci-vb-n, Magyarország nélkül
A magyarok - mint 1986 óta mindig - sikertelenül zárták a kvalifikációt.
Szoboszlaiék megszenvedtek Debrecenben
Szoboszlaiék megszenvedtek Debrecenben
Kemény meccsen nyertek a mieink a Nagyerdei Stadionban.
Kooperál a Kisvárda és a Kazincbarcika
Kooperál a Kisvárda és a Kazincbarcika
Mindkét klub jól jár - írják.
A magyarok edzését ötezren nézték
A magyarok edzését ötezren nézték
Megérdemlik a szurkolók, hogy lássák a játékosokat - így Rossi.
Szoboszlaié az év legszebb gólja Liverpoolban
Szoboszlaié az év legszebb gólja Liverpoolban
A szurkolók szavazatai alapján.
Varga duplája kellett a magyarok győzeleméhez
Varga duplája kellett a magyarok győzeleméhez
Finnország ellen nyert a válogatott.
Szoboszlai Dominik kétharmaddal győzött
Szoboszlai Dominik kétharmaddal győzött
A szavazatok több mint kétharmadát begyűjtve érdemelte ki az elismerést.
Bajnoki döntő: simán egyenlített a Nyíregyháza
Bajnoki döntő: simán egyenlített a Nyíregyháza
Kiütötték az Újpestet a szabolcsiak.
Válogatott játékossal erősített a Kisvárda
Válogatott játékossal erősített a Kisvárda
Dunaszerdahelyen csapatkapitány is volt.