
Nyíregyháza: 120 km/órával roboghat a vonat

Két vasúti kitérőt cserélt ki a MÁV a múlt héten Nyíregyházán és Fényeslitkén. A munkálatokkal az egyik helyszínen egy későbbi sebességkorlátozást előztek meg, a másikon pedig megszüntethetővé válhat a jelenlegi lassítás – közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
A két helyszínen összesen 446 tonna zúzottkövet használtak fel. Nyíregyházán a kitérőcserével elkerülték, hogy később sebességkorlátozást kelljen bevezetni.
Fényeslitkén a sikeres műszaki átadást követően feloldhatják a jelenlegi, óránként 60 kilométeres korlátozást. A pályasebesség így ismét 120 kilométer/órára emelkedhet, az áthaladó InterCityknek pedig nem kell majd lassítaniuk az érintett szakaszon.
Hegyi Zsolt hangsúlyozta: bár a vonatok néhány másodperc alatt áthaladnak a kitérőkön, azok állapota alapvetően befolyásolja a közlekedés biztonságát, sebességét és a menetrend betartását. Cseréjük ezért akár többnapos munkát is igényelhet.
A beavatkozások célja mindkét helyszínen a kényszerű lassítások csökkentése és a kiszámíthatóbb vasúti közlekedés biztosítása.











































