
Komoly a tétje a magyar–ukránnak

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában (péntek, 20.45).
A jó rajt már csak azért is fontos lenne, kiváltképpen hazai pályán, mert a három rivális közül éppen Ukrajna az egyetlen, amely megelőzi a világranglistán a magyar válogatottat, azaz az előzetesen legnagyobb vetélytársnak tűnő ellenfél legyőzésével máris lépéselőnybe kerülne a nemzeti együttes.
A Nemzetek Ligája közvetetten a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának rajtját is jelenti, mivel ebből a sorozatból négy-kilenc olyan válogatott szerez majd pótselejtezős helyet, amely a hagyományos selejtezőkön nem végez a 12 csoport első két helyén.
Az európai szövetség két helyet biztosít a rendezőknek, de a kvalifikáció során akár mind a négy kivívhatja a részvételét, így a pótselejtezőkön kettő, három vagy négy fennmaradó helyért lehet majd küzdeni a négy házigazda - Anglia, Wales, Írország, Skócia - hagyományos Eb-selejtezős szereplésének függvényében. Ennek fényében egyelőre nehéz megjósolni, milyen szereplésre lesz szükség az esetleges második lehetőséghez, de előreláthatólag - sikertelen Eb-selejtező esetén - ennek megszerzésére csoportgyőztesként lehet komoly esély.
A Nemzetek Ligája B divíziójából a négy csoportelső feljut az élvonalba, az utolsók kiesnek a harmadosztályt jelentő C ligába, míg a második helyezettek a feljutásért, a harmadikok pedig a bennmaradásért játszanak majd osztályozót márciusban.
A Puskás Arénában várhatóan telt hát előtt pénteken 20.45-kor az angol Jarred Gillett sípjelére kezdődik a találkozó, melyet az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.
A csoport másik meccsén Georgia fogadja majd az északír csapatot.


















































