Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rengeteg termőföldet adtak el Szabolcsban

| 2018. 12. 04. | 13:12:00
Majdnem nyolcezer hektár cserélt gazdát.
Rengeteg termőföldet adtak el Szabolcsban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kevesebb termőföld cserélt gazdát 2017-ben, mint az előző évben, miközben az árak emelkedése – az előző évinél lényegesen kisebb ütemben – folytatódott, és a földbérleti díjak is nőttek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából.

Tavaly 73 ezer hektár mező- és erdőgazdasági földet értékesítettek, ez az előző évi harmada. A visszaesésben közrejátszott, hogy lezárult a 2016-ban rendkívüli termőföldforgalmat eredményező Földet a gazdáknak! program – hívja fel a figyelmet a KSH. Az értékesítés volumene a 2015. évi szintnek felelt meg, viszont a magas áraknak köszönhetően a 2017. évi forgalmi érték 38 százalékkal meghaladta a két évvel korábbit. A termőföldárak növekedése az előző két évinél (10, illetve 22 százalék) lényegesen kisebb ütemben ugyan, de folytatódott: az árak átlagosan 5,6 százalékkal emelkedtek.

A legjelentősebb művelési ág, a szántó átlagára 3,7 százalékkal nőtt, 1 millió 350 ezer 600 forint volt hektáronként.

A földbérleti díjak emelkedése is mérséklődött: 2017-ben egy hektár szántó éves bérleti díja 52 300 forint volt, 5,8 százalékkal több a 2016. évinél. Az összes értékesített termőföldterületen belül a szántó részesedése (72 százalék) csökkent, az erdő (14 százalék), a gyep (11 százalék), illetve a szőlő és gyümölcsös (4 százalék) javára. Országos átlagban a szőlőterületek ára 16 százalékkal, a gyümölcsösöké és az erdőké 12-12 százalékkal, a gyepeké 9,7 százalékkal nőtt.

A legtöbb termőföldet a kiadvány szerint Bács-Kiskun megyében értékesítették, ezt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye követte (8400, 7900 és 5800 hektár).

A szántó hektáronkénti átlagára Hajdú-Bihar, Tolna és Békés megyében volt a legmagasabb (1,7-1,8 millió forint/hektár), míg a legalacsonyabb (700-900 ezer forint/ hektár) Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében.

Az Agrárium 2016 gazdaságszerkezeti összeírás adatai szerint a használt mező- és erdőgazdasági területek 42 százalékát bérleményként művelik. A gyepterületek 42, a szőlő- és gyümölcsösterületek 21 százalékát használják bérlők. Tavaly a szántók éves bérleti díja - az előző évi 8,2 százalékos növekedés után - átlagosan 5,8 százalékkal emelkedett, 52 300 forint volt országosan.

További híreink
Választás 2026: hétvégén is nyitva a kormányablakok
Választás 2026: hétvégén is nyitva a kormányablakok
Kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség.
Súlyos baleset történt Nyíregyházán
Súlyos baleset történt Nyíregyházán
Egy kisbusz és egy személyautó ütközött.
Debrecenben ítélik el az eperjeskei gyilkost
Debrecenben ítélik el az eperjeskei gyilkost
Szerelme szeretőjével végzett, de majdnem a nővel is.
Tavaszias idő a húsvéti hosszú hétvégén
Tavaszias idő a húsvéti hosszú hétvégén
Legfeljebb a szél zavarhatja a szabadtéri programokat.
Autók rohantak egymásba Nyírszőlősőn
Autók rohantak egymásba Nyírszőlősőn
Az egyik jármű a villanyoszlopnak hajtott.
Késnek a vonatok a nyíregyházi vonalon
Késnek a vonatok a nyíregyházi vonalon
A baleseti helyszínelés miatt.
Húsvét: erősít a MÁV a nyíregyházi vonalon
Húsvét: erősít a MÁV a nyíregyházi vonalon
Arra kérik az utasokat, hogy lehetőleg előre váltsák meg jegyeiket.
Megszólalt a nyíregyházi anyagyilkos
Megszólalt a nyíregyházi anyagyilkos
Álmában ölte meg 94 éves édesanyját.
Fatároló égett Nyírszőlősön
Fatároló égett Nyírszőlősön
Nyíregyházáról érkezett segítség.
A csehek is bevezették az üzemanyagárstopot
A csehek is bevezették az üzemanyagárstopot
A maximális ár nagyjából egy koronával magasabb a jelenlegi átlagárnál.
E-autók eladása: rekordok dőltek meg
E-autók eladása: rekordok dőltek meg
Már a háromszázadik zöld busz állt munkába márciusban.
Sokan már véglegesítették az adóbevallást
Sokan már véglegesítették az adóbevallást
Akinek pénz áll a házhoz, érdemes mielőbb jóváhagynia a tervezetet.
Új röntgengép érkezik a nagykállói kórházba
Új röntgengép érkezik a nagykállói kórházba
A járóbeteg szakellátásban használják majd – csökkenhet a várakozási idő.
Ki fog kátyúzni Kisvárdán?
Ki fog kátyúzni Kisvárdán?
Várják az ajánlatokat.
Januárban a bruttó átlagkereset 840 600 forint volt
Januárban a bruttó átlagkereset 840 600 forint volt
Megérkezett a KSH legfrissebb kimutatása.
Épül a kínai cég nagy üzeme Nyíregyházán
Épül a kínai cég nagy üzeme Nyíregyházán
A belső térben akár öt futballpálya is elférne.
Húsvéti ellenőrzés: kedvező tapasztalatok
Húsvéti ellenőrzés: kedvező tapasztalatok
Sonkákat, tojásokat, kalácsokat, édességeket és alkoholos italokat vizsgáltak.
Veszélyes baktériumra figyelmeztetnek
Veszélyes baktériumra figyelmeztetnek
Az Aldiban lehetett „bevásárolni”.
Csökken az üzemanyagok piaci ára
Csökken az üzemanyagok piaci ára
A hazai autósok továbbra is a védett áron tankolhatnak.
Hirdetés