Révész Bálint: Legszívesebben ingyen adnék mindent

Tizenöt éve vette át a Nyíregyháza Spartacus irányítását Révész Bálint. A klub nehéz helyzetben volt, de az új tulajdonos érkezésével sikerült stabilizálni a gazdasági hátterét.
- Az elmúlt másfél évtized nagyon mozgalmas volt. Szerintem a tavalyi szezon végén látszott rajtam, hogy nagyon boldog voltam, hogy a második év után is sikerült az első osztályban maradni. Engem ez éltet, hogy egy szép stadionban elégedettek a szurkolók. Ez abból is adódhat, hogy olyan családban nőttem fel, ahol édesapám siketnéma volt, ezért gyerekként megtanultam, hogy másoknak jó érzés örömet okozni, és részemről a futballklub működtetése társadalmi szerepvállalás is. Én együtt örülök a játékosokkal, és ha kevésbé megy jól, ugyanúgy bosszankodok, mint a többi szurkoló. A tavalyi év után úgy éreztem, van értelme ennyi energiát és pénzt belefektetni, mert az emberek jól érzik magukat
– idézi a nyiregyhazaspartacus.hu Révész Bálint tulajdonost, aki kifejtette: a vállalkozásai bevételeiből működteti a Spartacust, és bár legszívesebben ingyen adnék mindent a szurkolóknak, meg kell érteniük, hogy ezt nem teheti meg.
- Ők azt várják, hogy minél jobb játékosok szerepeljenek a csapatban, ez pedig sokba kerül. A szurkolók viszont azzal támogathatják a Szparit, ha jegyet vesznek, eljönnek a mérkőzéseinkre, és buzdítják a csapatot. Tavaly a Fradi, az Újpest és a Debrecen után nálunk volt a legtöbb néző. Remélem, a pénteki Újpest elleni bajnoki nyitányon is sokan szurkolnak majd nekünk a stadionban, és egy sikeres szezonunk lesz
- így Révész Bálint.


















































