Hirdetés

Szkíta Állam: királyválasztást akartak Magyarországon

ugyeszseg.hu | 2025. 07. 31. | 11:21:41
A vád: alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette.
Szkíta Állam: királyválasztást akartak Magyarországon
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Zala Vármegyei Főügyészség alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette miatt emelt vádat 9 személy ellen. Az elkövetők mozgalma Magyarország Alaptörvényének megváltoztatását, és a magyar államigazgatási, valamint karhatalmi szervezetek felszámolását tűzte ki célul.

Az 55 éves, zalai férfi által alapított mozgalom végső célja – szkíta önkormányzatok és hadsereg létrehozásán keresztül – egy szkíta állam létrehozása volt. Társa, egy 48 éves férfi a közösségi médiában olyan összeesküvés-elméletet hirdetett, amelynek hívei szerint Magyarország egy cég; az Alaptörvény, a magyar törvények, a kormány, a hatóságok nem léteznek, így azok joghatóságát, kötelező érvényét magukra nézve nem ismerik el. A férfi hatósági eljárásokkal szemben mentességet kínáló igazolványokat állított ki, mely tevékenysége kapcsán került kapcsolatba a többi vádlottal, majd a zalai férfivel, aki 2023. április 3-án igazolványkészítés ürügyén megkereste, majd ismertette a Szkíta Állam, a leendő Szkíta Nemzetőrség létrehozására irányuló szándékát.

Harmadik társuk, egy 90 éves férfi az általa vezetett mozgalom keretében a Trianoni békeszerződés felülvizsgálatával Nagy-Magyarország, s a korábbi Horthy rendszerhez hasonló király nélküli királyság államforma visszaállítása érdekében tevékenykedett. Saját kormányzóvá választásával és eskütételével a célja a királyválasztás elérése volt.

A mozgalom tagjai videót is készítettek, melyben a zalai férfi bejelentette, hogy megalakult a Szkíta Nemzetségek Önkormányzata után önvédelmi céllal a Szkíta Honvéd Nemzetőrség budapesti egysége is. A férfi számos olyan elektronikus levelet küldött rendőrkapitányságoknak, ügyészségeknek, önkormányzatoknak, valamint hírközlő szerveknek, melyekben előre vetíti szabad katonai csapatok bevonulását, különböző személyek letartóztatását.

A vádlottak több gyűlést is tartottak, ahol állandó téma volt a királyság visszaállítása, a a szkíta állam létrehozása, az emberek beszervezésének módja. Államtagadó nézeteiknek és az alkotmányos rend megváltoztatásának erőszakkal, fenyegetéssel kívántak érvényt szerezni, tőlük éles lőfegyvereket is lefoglaltak a nyomozás során.

A Zala Vármegyei Főügyészség a mozgalom tagjai közül – egyikük letartóztatása mellett – összesen kilenc vádlottal szemben, társtettesként elkövetett, alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Törvényszéken.

További híreink
Orbán Viktor: a vereség miatti felelősség az enyém
Orbán Viktor: a vereség miatti felelősség az enyém
Teljes megújulásra van szüksége a nemzeti oldalnak - mondta.
Magyar Péter nemet mondott
Magyar Péter nemet mondott
Nincs félnivalója - írta.
Legyen-e közvetlen elnökválasztás Magyarországon?
Legyen-e közvetlen elnökválasztás Magyarországon?
Magyar Péter felvetette a kérdést Sulyok Tamásnak.
Befejezi politikai pályafutását Navracsics Tibor
Befejezi politikai pályafutását Navracsics Tibor
Csaknem 6 ezer szavazattal kapott ki az országgyűlési választásokon.
Euró bevezetése: indokolt az óvatosság
Euró bevezetése: indokolt az óvatosság
A csatlakozásnak öt fő kritériuma van.
Több mint 320 ezer levélszavazatot már felbontottak
Több mint 320 ezer levélszavazatot már felbontottak
A külképviseleteken 287 ezret adtak le.
Távozik a filmügyi kormánybiztos
Távozik a filmügyi kormánybiztos
A Nemzeti Filmintézet a továbbiakban nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket.
Gyűjtésbe kezdett a Kétfarkú Kutya Párt
Gyűjtésbe kezdett a Kétfarkú Kutya Párt
Vissza kell fizetniük a kampánypénzt – de nincs egy vasuk se.
Orbánnal és Toroczkaival is beszélt a köztársasági elnök
Orbánnal és Toroczkaival is beszélt a köztársasági elnök
A következő időszak teendőiről egyeztettek.
Kisvárdán is a változásra szavaztak
Kisvárdán is a változásra szavaztak
Dicső Viktória a 30 éve képviselő Sesztákot győzte le.
Május elején alakulhat meg az új parlament
Május elején alakulhat meg az új parlament
Sulyok Tamás Magyar Pétert javasolja miniszterelnöknek.
Széklábbal verte agyon az apját Szabolcsban
Széklábbal verte agyon az apját Szabolcsban
A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
Egy patikus 230 milliós kárt okozott
Egy patikus 230 milliós kárt okozott
Recepthamisítás, nagyüzemben.
Kényszervallatásról beszél Till Tamás feltételezett gyilkosa
Kényszervallatásról beszél Till Tamás feltételezett gyilkosa
A rendőrtisztek mindegyike tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.
Halálos tömegbaleset a fővárosban: letartóztatták a sofőrt
Halálos tömegbaleset a fővárosban: letartóztatták a sofőrt
A török állampolgárságú férfi jelenleg ideiglenes tartózkodási engedéllyel van Magyarországon.
Testvére nyakát kezdte fűrészelni Kisvárdán
Testvére nyakát kezdte fűrészelni Kisvárdán
Emberölés kísérlete miatt ítélhetik el.
Óriási baleset Budapesten, ketten meghaltak
Óriási baleset Budapesten, ketten meghaltak
Az egyik jármű lezuhant a felüljáróról.
Szabolcsi csákánynyeles gyilkos: marad az életfogytiglan
Szabolcsi csákánynyeles gyilkos: marad az életfogytiglan
Legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.
Pszichiáter és álorvos a vádlottak padján
Pszichiáter és álorvos a vádlottak padján
Számos pácienst, hozzátartozót vertek át.
„Ukrán aranykonvoj”: videót tett közzé a NAV
„Ukrán aranykonvoj”: videót tett közzé a NAV
A hatóság gyanúja szerint a felvételen egy benzinkút mellékhelyiségében dokumentumokat hamisítanak.