Hirdetés

Tíz éve nem látott szintre csökkent az infláció

mti | 2026. 08. 07. | 10:07:27
Az elemzőket is meglepte.
Tíz éve nem látott szintre csökkent az infláció
A pénzromlás mértéke utoljára tíz éve volt ilyen alacsony (Fotó: Illusztráció/Cívishír)
Hirdetés

Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, júniushoz képest pedig 0,1 százalékkal csökkentek - jelentette augusztus 7-én, pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elemzők 1,5 százalékos éves inflációt vártak júliusra a júniusi 1,7, a májusi 1,8 és az áprilisi 2,1 százalék után.

A jelentős lassulást az energia árának csökkenése váltotta ki: a háztartási energiáért 4,3, ezen belül a vezetékes gázért 10,9 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, mint tavaly júliusban.

Egy hónap alatt 0,9 százalékkal csökkent az energia ára, ezen belül a vezetékes gázé 1,5 százalékkal, az elektromos energiáé 0,2 százalékkal, a távfűtésé pedig stagnált.

Az éves maginfláció a júniusi 2,0 százalékról 1,9 százalékra, a nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció 1,4-ről 0,8 százalékra lassult.

Az élelmiszerek ára egy év alatt 1,1 százalékkal - a vendéglátási szolgáltatások nélkül 4,4 százalékkal - csökkent a júniusi 0,2 százalékos emelkedéssel szemben. Ezen belül a büféáruk, az eszpresszókávé és a munkahelyi előfizetéses menü étkezés egyaránt 6,3 százalékkal drágult, a nem előfizetéses éttermi étkezés 5,8, a cukorka, méz 4,9, az étolaj 3,8 százalékkal került többe.

Csökkent viszont a húskonzerv ára 26,9, a vaj, vajkrémé 14,1, a sertéshúsé 13,1, a friss hazai- és déligyümölcsé 12,5, a sajté 9,5, a friss zöldségé 9,2, a tartósított hústalan ételeké 8,1, a cukoré és a száraztésztáé 7,4-7,4, a tejé 7,0 százalékkal mérséklődött.

A szolgáltatások ugyanakkor a júniusi 4,0 százalékkal szemben a múlt hónapban 4,7 százalékkal drágultak, ezen belül a színház 17,6, a teherszállítás 13,5, a postai szolgáltatások 9,6, a sport, múzeumi belépők 8,7, a testápolási szolgáltatások 7,7, a járműjavítás, -karbantartás 7,6, a külföldi üdülés 7,1, a telefon, internet 7,0, a lakásjavítás, -karbantartás 6,6, a belföldi üdülés 6,5 és az egészségügyi szolgáltatások 6,1 százalékkal - sorolta a KSH.

A szeszes italok, dohányáruk ára 2,9 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 3,5 százalékkal.

A tartós fogyasztási cikkek ára 1,8 százalékkal nőtt, ezen belül az ékszerek 25,7, a konyha- és egyéb bútorok, illetve a szobabútorok 3,6-3,6, a használt személygépkocsik 2,2 százalékkal többe, míg a televízió 3,9, a hűtőszekrény, fagyasztógép 2,1, a motorkerékpárok 0,8 százalékkal kevesebbe kerültek. A gyógyszer, gyógyáruk 3,4 százalékkal drágultak, a járműüzemanyagok ára 0,1 százalékkal mérséklődött.

A júniusiakhoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek.

Az élelmiszerek ára havi bázison átlagosan 1,0 százalékkal csökkent, a vendéglátási szolgáltatások nélkül 1,7 százalékkal. A száraz hüvelyesek 1,6, a csokoládé, kakaó 1,3 százalék, az egyéb hús 0,8, a cukorka, méz, illetve a munkahelyi előfizetéses menü étkezés 0,5-0,5 százalékkal többe, míg a burgonya 13,5, a friss zöldség 8,9, a friss hazai- és déligyümölcs 5,6, a tojás 2,9, a hal és a sertéshús 2,4-2,4, az alkoholmentes üdítőitalok 1,6, a sertészsiradék 1,5, a bolti kávé, továbbá a rizs, hántolmányok 1,1-1,1 százalékkal kevesebbe kerültek, mint júniusban.

A szolgáltatások ára átlagosan 1,6 százalékkal nőtt, ezen belül a külföldi üdülés 9,2, a belföldi üdülés 6,2, az egyéb távolsági úti céllal történő utazás 4,1, a sport és múzeumi belépők 3,6 százalékkal többe, a teherszállítás 3,6 százalékkal kevesebbe kerültek.

A háztartási energia ára 0,9 százalékkal csökkent, ezen belül a vezetékes gázé 1,5 százalékkal, az elektromos energiáé 0,2 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára 0,1 százalékkal növekedett, ezen belül a dohányáruké 0,7 százalékkal nőtt, a szeszes italoké 0,6 százalékkal csökkent. A járműüzemanyagok 1,3 százalékkal, a ruházkodási cikkek 2,1 százalékkal kerültek kevesebbe a júniusinál.

Tíz éve nem látott szintre csökkent az infláció - írta Magyar Péter pénteken a Facebook-oldalán. Az erősödő forintnak is köszönhetően alig 1,2 százalékkal nőttek tavaly júliushoz képest az árak - hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve, hogy hosszú idő után először csökkent az élelmiszerek ára.

Hirdetés
További híreink
Támogatást kap több száz hazai vállalkozás
Támogatást kap több száz hazai vállalkozás
A forrásból gépeket és új eszközöket szerezhetnek be.
Felülvizsgálják a hulladékgazdálkodási rendszert
Felülvizsgálják a hulladékgazdálkodási rendszert
Üzent a miniszterelnök a MOHU MOL Zrt.-nek.
Nyíregyháza új pihenőparkot tervez
Nyíregyháza új pihenőparkot tervez
A tornapályát is fejlesztenék.
Miniszterelnök: tágítjuk a vagyonelkobzás lehetőségét
Miniszterelnök: tágítjuk a vagyonelkobzás lehetőségét
Lépésről lépésre - írja a kormányfő.
Palackvisszaváltás: megszűnhet a készpénzfizetés
Palackvisszaváltás: megszűnhet a készpénzfizetés
Közbiztonsági problémát jelent - vélik.
Jelentősen csökkent a lakáspiaci keresIet
Jelentősen csökkent a lakáspiaci keresIet
Országosan 10 százalékkal kevesebb új eladó lakóingatlant hirdettek meg.
Egy bank ellen nyomoz az NNI
Egy bank ellen nyomoz az NNI
Visszaélés és hűtlen kezelés miatt indult eljárás.
Döntöttek, ki legyen a NAV új elnöke
Döntöttek, ki legyen a NAV új elnöke
Lezárták a nyilvános pályázati eljárást.
Támogatást kap több száz hazai vállalkozás
Támogatást kap több száz hazai vállalkozás
A forrásból gépeket és új eszközöket szerezhetnek be.
PDSZ: a tanárok nem politikai kampánykellékek
PDSZ: a tanárok nem politikai kampánykellékek
Azt írták, ha Lannert Judit hibázik, kritizálni fogják.
A trafikoknál is radikális változás jöhet
A trafikoknál is radikális változás jöhet
Az autópálya-koncessziót is felülvizsgálják.
A független benzinkutasok nyílt levelet írtak
A független benzinkutasok nyílt levelet írtak
600-700 családi vállalkozás működése kerülhet veszélybe.
Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt
Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt
Személyes adatokat is gyűjthetett a Fidesz-KDNP.
A magyar egyetemekre visszatér az Erasmus
A magyar egyetemekre visszatér az Erasmus
Újra pályázhatnak a hallgatók.
Helsinki Bizottság: a határkerítés maradhatna válsághelyzet nélkül
Helsinki Bizottság: a határkerítés maradhatna válsághelyzet nélkül
Így sem kellene ellenőrizetlenül befogadni az országba érkező külföldieket.
Jól vizsgáztak a hazai görögdinnyék
Jól vizsgáztak a hazai görögdinnyék
A szakemberek az út menti és ideiglenes árusítóhelyeket is vizsgálták.