Hirdetés

Újvidéki tragédia: nyilvánosságra hozzák a dokumentumokat

MTI | 2024. 12. 12. | 09:01:01
Aleksandar Vucic azt üzente, harcol Szerbiáért, nem menekül el.
Újvidéki tragédia: nyilvánosságra hozzák a dokumentumokat
Pirosra festett tenyerüket felemelő tüntetők tiltakoznak és letartóztatásokat követelnek Belgrádban 2024. november 3-án (Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic)

Az újvidéki tragédiával összefüggő dokumentumok nyilvánosságra hozatalát jelentette be a szerb elnök, amivel azt szeretné elérni, hogy véget érjenek a több mint 40 napja tartó kormányellenes tiltakozások, a dokumentumok bemutatása ugyanis a tiltakozók egyik követelése.

Aleksandar Vucic szerb államfő december 11-én este, a televízióban is közvetített beszédében mutatta meg azt a dokumentumgyűjteményt, amely az újvidéki vasútállomás felújítására, továbbá az azóta elvégzett vizsgálatokra vonatkozik. Mint mondta, ezek az iratok csütörtök délelőtt felkerülnek a szerb kormány internetes oldalára, és mindenki számára elérhetővé válnak.

Az elnök beszéde közben távoli kiáltozás és füttyögés hallatszott a televíziókészüléken keresztül is, az államfő és a kormány ellen tiltakozók ugyanis az elnöki palota előtt tüntettek.

Az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője november elsején szakadt le, 15 ember halálát okozva. Az ellenzék azóta is utcai tiltakozásokat szervez, és azt követeli, hogy a hatóságok tartóztassák le a felelősöket, hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében részt vevő cégekkel kötött szerződéseket, valamint mondjon le a miniszterelnök és Újvidék polgármestere.

A tiltakozók szerint a tragédiát az országban mindent átszövő korrupció okozta.

A szerződéseket azért szeretnék látni, mert a tragédia napján az illetékes miniszter és a pályaépítésért és fenntartásért felelős vállalat azt közölte, hogy a szóban forgó előtető nem volt része a felújítási munkának, viszont számos, azóta készült felvétel tanúsága szerint közben módosítottak a szerkezetén, és további terhelésnek tették ki a hat évtizede épült előtetőt. Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, és a munka az idén is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható.

A miniszter azóta lemondott, az ügy miatt előzetes letartóztatásba is helyezték, de azóta szabadon bocsátották.

A tiltakozáshoz időközben az egyetemi hallgatók is csatlakoztak, a szerbiai állami egyetemeken működő 64 egyetemi kar több mint felét napok óta blokád alatt tartják a diákok. Az egyetemisták mellett szerdán a szerbiai ügyvédek is tiltakoztak, péntekre pedig a mezőgazdasági termelők jelentettek be tiltakozásokat és útlezárásokat.

Aleksandar Vucic szerda esti beszédében azt mondta, a dokumentumok nyilvánosságra kerülésével teljesülnek a tiltakozók követelései. Bejelentette azt is, hogy 20 százalékkal megnövelik az egyetemek támogatását. Ugyanakkor azzal gyanúsította meg a tüntetőket, hogy külföldről pénzelik őket, és hibrid háborút folytatnak az ország és annak elnöke ellen. Az egyetemisták egy csoportja közleményben utasította el az elnök vádaskodásait. Aleksandar Vucic kedden is beszélt már arról, hogy külföldről pénzelhetik a szerbiai tiltakozásokat. Az Instagramon közzétett videójában a nyugati titkosszolgálatokat vádolta meg azzal, hogy igyekeznek őt elmozdítani az elnöki tisztségből, és ők állhatnak az országos tiltakozások mögött. Arra is kitért, hogy ha az emberek arra számítanak, hogy Bassár el-Aszad volt szíriai elnökhöz hasonlóan megbukik, és elmenekül az országból, akkor tévednek, mert nem fog elfutni.

"Harcolni fogok Szerbiáért, és csak az én szerb népemet, és minden szerbiai állampolgárt fogom szolgálni, soha nem fogom a külföldieket vagy azokat szolgálni, akik legyőzni, megalázni és tönkretenni akarják Szerbiát" – fogalmazott Aleksandar Vucic.

További híreink
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
A nagyvállalkozó a választások előtt öt nappal utalta.
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Nem tévedtem, amikor a Facebooknak gratuláltam a választások éjszakáján - írta.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Az ígérik, a civilszervezetek és az állampolgárok álláspontja kellő súlyt kap.
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.
Ők a legértékesebb magyar influenszerek
Ők a legértékesebb magyar influenszerek
A Forbes Magyarország ismét felmérte a hazai közösségi média piacát.
Több házasságkötés, kevesebb baba
Több házasságkötés, kevesebb baba
KSH: kevesebb szülés, csökkenő termékenységi arányszám.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.