Wimbledon: Fucsovics a második fordulóban

Fucsovics Márton csonka mérkőzésen jutott be a második fordulóba, mivel a francia Luca Van Assche sérülés miatt feladta június 29-i, hétfői találkozójukat a wimbledoni teniszbajnokságon.
A világranglistán 76. Fucsovics a franciák 22 éves reménységével csapott össze, akit négy hellyel előz meg a rangsorban.
A belga születésű ellenfél eddigi legjobb Grand Slam-eredménye a harmadik forduló volt a 2024-es Australian Openen, míg a 34 éves magyar három nyolcad- és egy negyeddöntővel is büszkélkedhet a kiemelt tornákon.
Első találkozójukon 1:1-re álltak, amikor az ellenfél a derekát fájlalva ápolási szünetet kért a gém közben, és öt percre az öltözőbe vonult, majd megpróbálkozott a folytatással.
Igazán komoly ellenállást azonban nem tudott kifejteni, a nyíregyházi sportoló sorra hozta a játékokat, és 5:1-re elhúzott.
Ekkor kisebb rövidzárlat következett, Van Assche egy bréket ledolgozott, és a magyar klasszis végül fogadóként zárta le a szettet. Fucsovics a folytatásban is kihasználta ellenfele sokasodó hibáit, aki 4:0-ig bírta a tempót, majd feladta a mindössze 56 perces mérkőzést.
A 64 között a 16. kiemelt amerikai Learner Tien (17.) következik.
Eredmény, 1. forduló (a 64 közé jutásért), férfiak:
FUCSOVICS Márton-Luca Van Assche (francia) 6:3, 4:0-nál Van Assche feladta
















































