Hirdetés

Húsz Szabolcs megyei település vásárolhat kisbuszt

| 2020. 10. 12. | 22:36:00
Jól jön a gyerekek és az egészségügyi ellátásra szorulók szállításánál.
Húsz Szabolcs megyei település vásárolhat kisbuszt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Húsz szabolcs-szatmár-beregi település nyert önkormányzatonként 12-15 millió forintot buszvásárlásra a falu- és tanyagondnoki szolgálat működését segítendő.

A pályázatok eredményeiről Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos október 12-i sajtótájékoztatóján elmondta: országszerte 210 települést juttatnak kisbuszhoz a támogatás révén. Hangsúlyozta: a kistelepülések működésének megkerülhetetlen szereplőivé váltak mára a falu- és tanyagondnokok, akiknek az a feladata, hogy igyekezzenek segíteni a helyben tapasztalható intézményhiányon, így jellemzően a környező települések óvodáiba, iskoláiba szállítják a gyerekeket, vagy csak távolabb elérhető egészségügyi ellátásra a rászorulókat. Gyopáros Alpár kiemelte, hogy a program múlt évi indulása óta a kormányzat gyakorlatilag megduplázta a falu- és tanyagondnoki szolgálatok működési támogatását. Hozzátette: száznál több falu jelezte, hogy élni kíván a lehetőséggel, és határon túli magyar közösségeknek juttatná régebbi, de még működésképes buszát.

Szabolcs-szatmár-beregi nyertesek:

  • Apagy, 15 millió forint
  • Aranyosapáti, 15 millió forint
  • Császló, 15 millió forint
  • Döge, 14,6  millió forint
  • Fülesd, 15 millió forint
  • Gávavencsellő, 14,96 millió forint
  • Gemzse, 14, 74 millió forint
  • Jánd, 15 millió forint
  • Jéke, 14,97 millió forint
  • Kishódos, 15 millió forint
  • Nagyszekeres, 14,81 millió forint
  • Nyírkarász, 15 millió forint
  • Nyírlugos, 14 96 millió forint
  • Nyírpazony, 14,1 millió forint
  • Nyírtét, 15 millió forint
  • Ömböly, 15 millió forint
  • Pátyod, 15 millió forint
  • Penészlek, 15 millió forint
  • Tiszaeszlár, 12,5 millió forint
  • Tiszakóród, 15 millió forint
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Szabolcsi körzetek: 3 TISZA, 3 Fidesz
Szabolcsi körzetek: 3 TISZA, 3 Fidesz
Megvannak az eredmények.
Kovács Sándor legyőzte Bugya Lászlót
Kovács Sándor legyőzte Bugya Lászlót
A szabolcsi 5-ös körzetben is a Fidesz jelöltje nyert.
A fideszes jelölt örülhet a szabolcsi 4-es körzetben
A fideszes jelölt örülhet a szabolcsi 4-es körzetben
Tilki Attila 19 780 szavazatot kapott.
A szabolcsi választókerületek többségében vezet a TISZA
A szabolcsi választókerületek többségében vezet a TISZA
A leadott szavazatok 21,54 százalékának összesítése után.
Választás 2026: a szabolcsiak 47,6 százaléka már voksolt
Választás 2026: a szabolcsiak 47,6 százaléka már voksolt
Az országban több mint négymillióan járultak az urnákhoz 13 óráig.
Választás 2026: Szabolcs a sor végén
Választás 2026: Szabolcs a sor végén
Jóval magasabb a részvétel, mint négy éve ilyenkor.
Személyautó és furgon karambolozott Mátészalkán
Személyautó és furgon karambolozott Mátészalkán
A Zöldfa utcába riasztották a tűzoltókat.
Ahol derült maradt az ég, fagyott
Ahol derült maradt az ég, fagyott
Komoly aggodalom a virágzó gyümölcsfák miatt.
Testvére nyakát kezdte fűrészelni Kisvárdán
Testvére nyakát kezdte fűrészelni Kisvárdán
Emberölés kísérlete miatt ítélhetik el.
Nyírtasson dőlt meg a hajnali hidegrekord
Nyírtasson dőlt meg a hajnali hidegrekord
Nyírlugoson is csípős napra ébredtek.
Visszalépett a Jobbik szabolcsi jelöltje
Visszalépett a Jobbik szabolcsi jelöltje
Gyüre Csaba hosszas vívódás után hozta meg ezt a döntést.
Hirdetés