Amíg a nő távol volt, egyikük egy levélnyi epilepszia elleni gyógyszert vett be.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével és hat rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja azt a 30 éves nőt, aki úgy ment el a városba bevásárolni, hogy hat gyermekét magára hagyta a családi házban. Amíg az édesanya távol volt, az ötéves kisfia beszedte a konyhaszekrényen tárolt gyógyszert, amitől életveszélyes állapotba került – közölte az ugyeszseg.hu.
A vádirat lényege szerint a nő az élettársával hat gyereket nevelt szabolcsi családi házukban, a gyerekek egy és nyolc év közöttiek voltak. Az anya nem dolgozott, háztartásbeliként a gyerekek ellátása volt a feladata.
A szülői kötelezettségét azonban megszegte, mert 2020-ban és 2021-ben több alkalommal is magára hagyta a családi házban a kiskorúakat, esetenként több órára, és ilyenkor elment bevásárolni a közeli városba. A gyermekeknek az egészséges érzelmi és erkölcsi fejlődése veszélyeztetve volt amiatt, hogy felügyelet nélkül tartózkodtak órákon át a családi házban.
2021 júliusában egy reggel a nő busszal ismét elutazott a közeli városba azért, hogy bevásároljon. Élettársa nem volt otthon, mert kora reggel munkába ment.
A felügyelet nélkül maradt ötéves kisfiú a szekrényről levett egy levélnyi epilepszia elleni gyógyszert, amelyből olyan mennyiséget fogyasztott el, hogy életveszélyes állapotba került, lényegében megmérgezte önmagát. A gyermeket mentőhelikopter szállította kórházba, ahol 10-15 nap alatt gyógyult meg.
A gyámhatóság az eset után intézkedett mind a hat kiskorú gyermek nevelésbe vételéről, így ők már nem a szüleik háztartásában élnek.
Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a nőt, továbbá tiltsa el minden olyan foglalkozástól, amellyel 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné. Azt is indítványozta az ügyészség, hogy az édesanya szülői felügyeleti jogát is szüntesse meg a bíróság valamennyi gyermeke vonatkozásában.