Elmebajban hozzuk az átlagot

Világszinten és Magyarországon is nő a pszichiátriai megbetegedések száma, kutatások szerint hamarosan át is veszik a vezető szerepet. Sok ember rendkívül elhanyagolt lelki állapotban van - még ha nem is érzi így. Akiben pedig tudatosul, hogy gond van, az sem kér segítséget, mert „ciki”. Nem alaptalan a vonakodás: a pszichiátrián kezelteket a legtöbbször megbélyegzik, vagy bűnözőknek nézik. Dr. Cserép Edina osztályvezető főorvossal és egyetemi tanársegéddel beszélgettünk mentális egészségről, prevencióról, tényekről és tévhitekről.  

Még mindig sokan keverik a pszichiátriát a pszichológiával.

Dr. Cserép Edina: A pszichiáter végzettségét tekintve orvos, írhat fel gyógyszereket, a pszichológus bölcsészként végez, az átlagosnál nagyobb egészségügyi háttértudása nincsen. Azonban ők nagy „tudói” a közismert és számunkra a diagnosztikában nagy segítséget nyújtó személyiségvizsgáló és egyéb módszereknek (pl. Rorschach teszt, IQ teszt, stb.). A két szakterület az egyetem elvégzése után kezd közelíteni egymáshoz. A pszichiáter szakorvos és a pszichológus is tanulhat, majd szakvizsgát követően végezhet pszichoterápiát, ebben a tekintetben nincs különbség köztük. Szerintem egész egyszerűen azért keveredhet az emberekben, mert hasonló a két tudomány neve, és mert mindkettő a lélek dolgaival foglalkozik.

Dr. Cserép Edina

A lelki problémák betegségeket okozhatnak, de mi a helyzet az elme betegségeivel?

Dr. Cs. E.: Ebben az életben test nincsen lélek nélkül, és lélek sincs test nélkül. Az, hogy mi van a halál után a lélekkel, spirituális kérdés. A pszichiátria az egyik legfiatalabb orvostudományág és nehezen kutatható. A ma praktizáló idősebb orvosgeneráció például még a neurológiával egyben tanulta. A pszichiátriai kórképeket nehéz diagnosztizálni, de kezelni is, mert multifaktoriálisak (sok tényező hatására létrejövő – a szerk.), azaz általában nincs egy jól meghatározható tényező, melynek megoldásával gyógyulhat a beteg. Egyértelműen szerepet játszik a genetika, ami azonban csak hajlamot ad. Az, hogy kialakul-e a betegség, függ a körülményektől, a neveltetéstől, az életmódtól, az egyént érő stressz mértékétől. A pszichiátria feladata a lelki betegségek kezelése (depresszió, bipoláris zavar, szkizofrénia, demenciák, paranoid állapotok, személyiségzavar stb.). A testi betegségek - például egy tumor - is okozhatnak komoly pszichiátriai betegségeket. Sokszor „landolnak” azonban az osztályon olyan betegek, akiknek egyéb testi betegségük okoz pszichés tüneteket, például magas vérnyomás vagy vércukorszint, egy bizonyos helyen lévő daganat, vagy felborult anyagcsere. A pszichiáternek jó diagnosztának kell lennie, hogy ezeket kiszűrje, és az alapprobléma kezelése történjen meg.

A pszichiátriai betegségek esetében létezik prevenció?

Dr. Cs. E.: A nagy kórképek (szkizofrénia, bipoláris zavar, stb.) esetében azt gondolom, hogy jelenlegi tudásunk szerint nem. De például a személyiségzavar, a szorongásos betegségek kialakulásában sokat jelent, ki hogy nőtt föl. A legújabb kutatások szerint a stresszes kismamák különböző biokémiai folyamatai a születendő gyermekre is kihatnak: az agyi neuron-hálózatok másként alakulnak ki. Aki azonban egészséges környezetben nő fel, egészséges én- és öntudattal rendelkezik, könnyebben meg tud küzdeni az esetleges pszichés nehézségekkel, melyek akár betegséghez is vezethetnek. A neveltetés és az életben szerzett tapasztalatok tehát sokat számítanak.

Milyen az átlagember mentális egészsége?

Dr. Cs. E.: Az átlagember itthon pesszimista és sajnos a híresztelések ellenére egyáltalán nem vagyunk harcos nemzet. Nem szeretünk, nem akarunk küzdeni. Bár azt állítjuk, hogy küzdünk, de ez sok esetben csak a panaszkodást jelenti, nem tetteket. A saját kompetenciáinkat nem ismerjük. Arra várunk, hogy valaki segítsen nekünk, ill. oldja meg a problémáinkat. Nem vállaljuk a felelősséget a saját életünkért. Ez természetesen nem mindenkire igaz, sok kivétel is akad, azonban tény: sokkal-sokkal többet tehetnénk magunkért. De inkább kívülről várjuk a megoldást. Ez a mentalitás mutatkozik meg az alkoholisták és sajnos az öngyilkosságok magas számában is. Nem vesszük figyelembe, nem értékeljük, és nem használjuk ki az örömforrásainkat, melyekből feltöltődhetnénk, erőt meríthetnénk.

A magyarok a boldogságlistákon hátul kullognak, de hajlamosak vagyunk az elmebajokra is?

Dr. Cs. E.: Hozzuk az átlagot. Egyébként világszinten nő a pszichiátriai betegségben szenvedők száma.  Egy 2011-es felmérés szerint, melyben 30 európai ország 514 millió lakosára vonatkoznak a megállapítások, az európaiak összesen 38,2 százaléka szenved valamilyen mentális zavarban. Ez összesen 164 millió embert jelent! Jelenleg itthon a kardiovaszkuláris és tumoros betegségek után a leggyakoribbak a pszichés betegségek, azonban a felmérések szerint 2030-2050 körül a vezető betegségtípus a pszichiátriai lesz.

Ki lehet gyógyulni a lélek betegségeiből?

Dr. Cs. E.: Vannak olyan kórképek (pl. a szkizofrénia), amelyekkel együtt kell élni. Ezek úgynevezett shubokban, azaz szakaszosan zajlanak. Vannak „rosszul levős” időszakok, ezek a pszichotikus állapotok, amelyek sajnos nyomot hagynak az agyban. Egy-egy ilyen állapot után már nem lehet visszalépni, folyamatos a leépülés. Azonban nagyon sokat tudunk gyógyszerekkel segíteni abban, hogy ezek az időszakok rövid ideig tartsanak, és minél ritkábban jöjjenek elő, így nem roncsolnak annyit a betegben. És vannak olyan betegségek (például a pánikbetegség), amelyek gyógyszerekkel és pszichoterápiával rendbe hozhatók. A probléma - főleg az első esetben - csak az, hogy amikor a beteg jobban érzi magát, az ajánlás ellenére is elhagyja a gyógyszerszedést és még súlyosabb állapotba esik vissza.

A kórházak pszichiátriai osztályától egyenesen retteg sok ember.

Dr. Cs. E.: Irdatlan nagy a stigmatizáció: ha valakit a pszichiátrián kezeltek, már bolondnak van titulálva, összesúgnak a háta mögött. Ez a megbélyegzés egyébként még sokszor az orvosokra is jellemző, másként bánnak azzal a beteggel, akinek a valahai pszichiátriai kezelés a papírján van. Pedig bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy az életének az alapjai megrendülnek – elhagyja a felesége, elviszi a bank a házát, elveszti az egzisztenciáját – és nem tudja pillanatnyilag kezelni a helyzetet vagy szorongásos panaszok jelentkeznek nála. A folyamatos stressz (munkahelyi, családi, párkapcsolati, stb.) következtében is kimerülhet a lelki kapacitás és kialakul a depresszió. Az intelligens ember segítséget kér - tőlünk nyugatabbra nincs ebben semmi ciki. Amíg a klasszikus elmebetegek és az idős, demens betegek számára kevés a szociális otthoni hely, az addiktológiai rehabilitáiós osztályon, ahol szenvedélybetegeket (például alkoholistákat) kezelnénk, sokszor kevés az olyan jelentkező, aki komolyan le akar mondani a függőségéről. A miskolci új pszichiátriai rehabilitációs osztályról viszont sokszor alig akarnak hazamenni a betegek: 18 féle pszichoterápiás csoport, köztük tibeti hangtálas relaxáció vagy művészetterápiás foglalkozás is van. Valószínűleg az sem növeli a pszichiátriák iránti bizalmat, hogy szinte mindenütt nagyon lelakottak, lepukkantak. Ide sosem jut az adományokból, és a kórházak felújításánál is mindig utolsók a sorban. Sajnos ez is csak a megbélyegzés része: „jó ez az itt lévő betegeknek, nekik úgyis mindegy”. Pedig dehogy! Például azoknak a betegeknek, akik zárt osztályon vannak, nem mehetnek ki hónapokig a falak közül, ronda, lehangoló falicsempét és padlóburkolatot kell nézniük a nap 24 órájában. A berendezés is szedett-vedett, az egyik ágy 20, a másik 80 cm magas, alig lehet felmászni rá.

Olyanról is hallani, hogy az ápolók verik a betegeket.

Dr. Cs. E.: Azokon a helyeken, ahol én dolgozom/dolgoztam, ilyen nem fordult elő. Az üvöltő, agresszív beteget, aki veszélyeztető magatartást tanúsít, van, hogy rögzíteni kell és/vagy nyugtató hatású injekciót kap. De a korlátozó intézkedéseket - melyek szigorúan dokumentálva vannak - igyekszünk a minimumra csökkenteni. A legtöbb esetben sikerül a megfelelő hangot megtalálni, és együttműködő lesz a páciens. Olyan is van azonban, hogy az orvos vagy nővér határozottan rászól a betegre, mert muszáj a szabályokat és határokat betartatni.

Sok bűnesetről hallani, amit elmebetegek követnek el, vagy egészségeseknek borul el rövid időre az agya. Hogy pattanhat el ennyire a húr?

Dr. Cs. E.: Nem szabad a bűnözést a pszichiátriával összemosni. A pszichés betegek körében nem nagyobb az elkövetett erőszakos cselekmények száma, mint az egészséges emberek között. Csak a média az ilyen esetekről minden esetben beszámol, így nagyobb hangsúlyt kapnak. Az igazi pszichiátriai betegek sokkal inkább rettegnek, félnek másoktól, minthogy bántsanak valakit. És sokszor sokkal nagyobb bennük az empátia és az emberség, mint az átlagemberben. A pszichés betegek inkább önmagukra veszélyesek, körülbelül 10 százalékuk követ el öngyilkosságot. Úgynevezett rövidzárlati cselekmény - amikor az ember „bekattan” - bárkinél előfordulhat, bizonyos körülmények között. Olyan is van azonban, hogy a bűnözők azért vallják magukat pszichés betegnek, hogy felmentődjenek tettük alól. Szakértő feladata annak feltárása, az elkövető mennyire volt belátóképessége birtokában a cselekmény időpontjában.

Sinka Judit