Hirdetés

Élesítenék a Magyarországot védő izraeli légvédelmi rendszert Nyírteleken

| 2021. 02. 05. | 18:03:00
Rendkívüli szellemi tudásközpont jött létre Szabolcsban.
Élesítenék a Magyarországot védő izraeli légvédelmi rendszert Nyírteleken
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Keresik a Magyarország által megvásárolt izraeli Vaskupola légvédelmi rendszer egyes elemeinek hazai gyártási helyszínét - közölte a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken pénteken. Maróth Gáspár a hazai légvédelemi eszközök és rakéták javításával, karbantartásával foglalkozó HM Arzenál Elektromechanikai Zrt. telephelyén, a Rheinmetall Canada és a CarpathiaSat Zrt. képviselőivel tartott egyeztetés után újságíróknak elmondta: a nyírteleki gyáregység területén a külföldi szakértőkkel közösen szemügyre vették a magyar radarfejlesztési program későbbi lehetséges helyszínét.

Magyarország tavaly decemberben vásárolta meg Izraeltől a kis hatótávolságú rakéták és tüzérségi lövedékek ellen védelmet nyújtó Vaskupola rendszer radarrendszerét. Ennek a gyártását hozzák el izraeli, kanadai és német együttműködésben Magyarországra. A két vállalat a tervek szerint bizonyos radarelemek előállítását és végleges készre szerelését, illetve integrációját fogja elvégezni - ismertette Maróth Gáspár.

A kormánybiztos a lehetséges nyírteleki helyszínről szólva azt mondta, a HM Arzenál Zrt. tevékenysége révén errefelé koncentrálódik a magyar "radartudás", azaz a legtöbb, a radartechnológiához értő mérnök ebben a régióban lakik.

Azt gondoljuk, hogy ez egy olyan szellemi tudásközpont, amit egyébként a külföldi partnereink is elismernek, illetve amit felfedeztek az elmúlt években, és nem véletlenül döntöttek (...) a szabolcsi régióban történő beruházás mellett

 - fogalmazott Maróth Gáspár, aki  megjegyezte, a program nagyon komoly kutatás-fejlesztési projekteket hoz magával a térségbe, például az elektronikavezérlés, a rádiótechnika, az űrkommunikációs és átjátszó képességek tekintetében. Már két-három másik cég is jelezte szándékát, hogy a radarberuházás miatt ezt valószínűleg ezt a helyszínt választják majd saját beruházásaik megvalósítására is.

A kormánybiztos elmondta, az új hazai radarrendszer gyártási helyszínére vonatkozó tervezési munka elkezdődött, a jelenleg a nyírteleki telephely épületeinek és képességeinek felmérése zajlik, hamarosan összeáll az az üzleti modell is, amellyel meg lehet valósítani ezt a beruházást.

A Rheinmetall Canada honlapján az olvasható, hogy a társaság 2020 decemberében írta alá a Magyar Honvédséggel a fejlett, 3D-s radarrendszerek szállítására vonatkozó szerződést. A cég akkori közleményében az áll, hogy az új légvédelmi rendszereket a kanadai társaság partnere, az ELTA Systems Ltd. gyártja, a szállítás a tervek szerint 2022 végén kezdődik és 2027 végéig tart.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Top50-es bűnözőt fogtak Nyíregyházán
Top50-es bűnözőt fogtak Nyíregyházán
A darnói nőt és lányát egy ideje már keresték.
Autók karamboloztak Nyíregyházán
Autók karamboloztak Nyíregyházán
Mentők, tűzoltók a helyszínen.
Enyhébb büntetést akar a rétközberencsi gyilkos
Enyhébb büntetést akar a rétközberencsi gyilkos
Miután megölte rokonát, még a ruháit is elvette.
E kerékpár tulajdonosát keresik a nyíregyházi rendőrök
E kerékpár tulajdonosát keresik a nyíregyházi rendőrök
A rendőrök az ellopott biciklit lefoglalták
Tűz egy nyíregyházi csarnokban
Tűz egy nyíregyházi csarnokban
Hat tűzoltóegység vonult a helyszínre.
Magyar Péter: Nyíregyháza a Tisza egyik fővárosa
Magyar Péter: Nyíregyháza a Tisza egyik fővárosa
Újra járhat a villamos Nyíregyházán?
Viharkárok, tűz és balesetek Szabolcsban
Viharkárok, tűz és balesetek Szabolcsban
Sok dolguk volt a tűzoltóknak.
Kidőlt fák szerte Szabolcsban
Kidőlt fák szerte Szabolcsban
A viharos szél sok munkát adott a tűzoltóknak.
Szén-monoxid: hárman kerültek kórházba
Szén-monoxid: hárman kerültek kórházba
A nyíregyházi Kerékgyártó utcában történt meg a baj.
Debrecenben nyit új fejezetet a kaszinózás
Debrecenben nyit új fejezetet a kaszinózás
Az Onyx bezárása után háromnapos ünnepléssel várja a vendégeket a Grand Casino. Nyíregyházáról is sokakat várnak a nyitási hétvégére.
Top50-es bűnözőt fogtak Nyíregyházán
Top50-es bűnözőt fogtak Nyíregyházán
A darnói nőt és lányát egy ideje már keresték.
Enyhébb büntetést akar a rétközberencsi gyilkos
Enyhébb büntetést akar a rétközberencsi gyilkos
Miután megölte rokonát, még a ruháit is elvette.
Macskát mentettek a tűzoltók Csengerben
Macskát mentettek a tűzoltók Csengerben
Balesethez, izzó koromhoz is vonultak a vármegye lánglovagjai.
Szabó Károly Tiszaszentmárton új polgármestere
Szabó Károly Tiszaszentmárton új polgármestere
Több mint ötszázan mentek el szavazni.
Családi ház lángolt Csengeren
Családi ház lángolt Csengeren
A födémszerkezet gyulladt meg.
Hatszáz új munkahely jön létre Kisvárdán
Hatszáz új munkahely jön létre Kisvárdán
A kormányzat 22 milliárd forint támogatást nyújt ehhez.
Két elektromos autóbuszt vesz Kisvárda
Két elektromos autóbuszt vesz Kisvárda
Kiírták a közbeszerzést.
Rengeteg gyermekpornográf felvétel volt a szabolcsi férfinál
Rengeteg gyermekpornográf felvétel volt a szabolcsi férfinál
A legfiatalabb, azonosított sértett csak 11 éves.
Hirdetés
Hirdetés