Hirdetés
Iskolakezdési támogatás: adómentessé teszik
A pénzügyminiszter jelentette be.

Kármán András (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni - közölte Kármán András pénzügyminiszter július 4-én, szombaton közösségi oldalán.
Kármán András Facebook-bejegyzésében azt írta: "nagyjából 400 ezer gyermek után" fog járni 100 ezer forint a családoknak. Az intézkedés célja, hogy könnyítse a rászorulók vállán a terhet, amelyet az iskolakezdés jelent a számukra.
Nemcsak arra vagyok büszke, hogy a Tisza választási kampányban tett vállalását sikerült megvalósítani, hanem arra is, hogy mindezt - az előző kormánytól örökölt - nehéz költségvetési körülmények között sikerült végrehajtani - közölte a tárcavezető.
Hirdetés
További híreink

Felújítják a szatmárcsekei ravatalozót
Több tízmillió forintot költenek rá.

Az üzemanyagok ára tovább emelkedik
A benzin és a gázolaj is többe kerül péntektől.

KSH: a bruttó átlagkereset 764 ezer forint
Ez 8,7 százalékos emelkedés az előző évhez képest.

Kőolaj: a MOL nem tervez felhalmozást
87 napnyi készlet van.

Köztéri illemhelyeket telepítenek Vásárosnaményban
Két helyen is.

Fábiánházán aszfaltot kap egy földút
Padkát is építenek.

GKI Gazdaságkutató: nőttek a jövedelmi különbségek
A 2010 utáni "perverz jövedelemelosztási mechanizmusokkal" magyarázzák.

A tárgyalásban bíznak a dinnyetermesztők
Elhalasztják a tervezett tiltakozásukat.

Az ingatlan ajándékozása
Mit szükséges tudni a szerződésekről?

Júniusi NAV-mérleg: több mint négymilliárdos fogás
Illegális dohánytermékeket foglaltak le.

Csökkennek a lakásárak Budapesten
A drágulás súlypontja Kelet-Magyarországra helyeződött.

Győrfi Pál elköszönt az Országos Mentőszolgálattól
Hálás az elmúlt 43 évért.

Új korszak kezdődhet az elektromos rollereknél
Most bárki elmondhatja a véleményét.

A MÁV-ot próbára tette a hőség
Az összes végállomási késés 300 ezer percet tett ki júniusban.

A magyarok segítségét kérik a szúnyoghangok gyűjtéséhez
A programhoz bárki csatlakozhat.

Közbiztonság: csaknem 9 ezer fős létszámhiány
A fővárosban és vidéken is problémát okoz ez.

Egyre mélyülő válságban a háziorvosi ellátás
Folyamatosan csökkent a beöltetlen praxisok száma.

Rekord: soha nem mértek még ilyen alacsony vízállást
Ráadásul további apadás várható.

Az üzemanyagok ára tovább emelkedik
A benzin és a gázolaj is többe kerül péntektől.

Magyar Péter több ezer milliárdos fejlesztésről szólt
Részleteket nem árult el.

Az M1-en egy ideig még nem lesznek hírek
Visszatér a Linda, az Angyalbőrben, a Família Kft. és a Kisváros is.

Elhalasztották a Balaton-átúszást
Nem lesznek megfelelőek a körülmények.

Gazdaság

Felújítják a szatmárcsekei ravatalozót
Több tízmillió forintot költenek rá.

Az üzemanyagok ára tovább emelkedik
A benzin és a gázolaj is többe kerül péntektől.

KSH: a bruttó átlagkereset 764 ezer forint
Ez 8,7 százalékos emelkedés az előző évhez képest.

Kőolaj: a MOL nem tervez felhalmozást
87 napnyi készlet van.

Németh Szilárdot Lőrincz Tamás váltja
Németh Szilárdot a közgyűlésen a szövetség tiszteletbeli elnökének választották.
Bűn és bűnhődés