Egyre gyakoribb a magas vérnyomás gyermekeknél

Világszerte és Magyarországon is emelkedik a gyermekkori magas vérnyomás előfordulása – figyelmeztet a Magyar Kardiológusok Társasága január 13-i közleményében. A nemzetközi tanulmány szerint 2000 és 2020 között a gyermekkori hipertónia aránya világszerte csaknem megduplázódott, 3,2 százalékról 6,2 százalékra nőtt. A prehipertónia – vagyis a kóros tartományt megközelítő vérnyomás – a gyermekek további, több mint 8 százalékát érinti.
A hazai adatok hasonlóan aggasztóak: a Debreceni Egyetem Klinikai Központ vizsgálatai alapján a 3–18 éves korosztályban körülbelül 4 százalékos az érintettség, ám ez a szám csak a már szakellátásba került gyermekeket tükrözi – a fel nem ismert esetek száma ennél jóval magasabb lehet.
A korábban már megismert okok mellett újabban az elhízás lett a magas vérnyomás elsődleges oka.
– A magyarországi tendenciák pontosan megfelelnek a nemzetközieknek – mondta Kovács Tamás, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekkardiológiai osztályának vezetője. A legaggasztóbb változás 12–15 éves kor felett figyelhető meg. – Míg korábban a gyermekkori magas vérnyomásra elsősorban másodlagos betegségként tekintettünk, amelynek hátterében valamilyen vese- vagy szívfejlődési rendellenesség állt, mára a helyzet drámaian megváltozott – hangsúlyozta. – Napjainkban a gyermekkori elhízás vált a leggyakoribb kiváltó okká. Magyarországon a gyermekek közel egyharmada túlsúlyos, ami tizenkilencszeresére növeli a hipertónia kialakulásának esélyét. Az életmódbeli tényezők – a mozgáshiány, a túlzott sóbevitel és az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása – messze felülmúlják a genetikai hajlam jelentőségét – hívja fel a figyelmet a gyermekkardiológus.
A genetikai hajlam ugyan 20–30 százalékkal emeli a kockázatot, a szakértő szerint egyértelműen az életmódbeli tényezők dominálnak.
A gyermekkori magas vérnyomás különösen veszélyes, mert gyakran tünetmentes marad. Előfordulhat fáradékonyság, fejfájás, koncentrációs zavar vagy szédülés, de sok esetben semmi nem hívja fel rá a figyelmet. Bár iskolai szűréseken történik vérnyomásmérés, a szakmai ajánlások szerint ez nem elégséges. A 2025-ben megjelent hazai hipertónia-irányelv 3–18 éves korban évente legalább egy vérnyomásmérést javasol, kockázati csoportokban ennél gyakoribbat.
A Magyar Kardiológusok Társasága három azonnali lépést javasol minden családnak:
- Rendszeres vérnyomásmérés: 3 éves kor felett évente legalább egyszer, túlsúly vagy családi érintettség esetén gyakrabban.
- Napi legalább 60 perc mozgás, a képernyőidő és az éjszakázás korlátozása.
- Étrendváltás: a só- és cukorfogyasztás csökkentése, több friss zöldség és gyümölcs, kevesebb cukros ital, snack és feldolgozott élelmiszer.






































