Elhunyt György Péter író, esztéta, médiakutató

MTI | 2025. 10. 29. | 16:40:39
2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
Elhunyt György Péter író, esztéta, médiakutató
György Péter (Fotó: ELTE)

Hetvenegy éves korában, október 29-én elhunyt György Péter író, esztéta, médiakutató, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének egyetemi tanára, az MTA doktora, professor emeritus – tudatta az egyetem az MTI-vel.

"Kulturális területen egyetemünk egyik legbefolyásosabb és legtekintélyesebb alakját veszítettük el"– olvasható az Eötvös Loránd Tudományegyetem nekrológjában.

György Péter 1954. július 18-án született Budapesten. 1979-ben szerzett magyar-történelem-esztétika szakos diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol 1980-tól esztétikát és médiát oktatott. 1989 után részt vett az ELTE BTK média szak (ma Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Média Kommunikáció tanszék) alapításában, valamint tanított New Yorkban (New School for Social Research), Londonban, Manchesterben, Krakkóban is.

Kutatási területe a 20-21. századi magyar művészettörténet – különös tekintettel az avantgárdra –, a kortárs művészet elmélete és gyakorlata, továbbá az új média kulturális összefüggései voltak. 1986-ban egyetemi doktori fokozatot szerzett esztétikából. 1990-től volt a Magyar Képzőművészeti Főiskola (ma Magyar Képzőművészeti Egyetem) címzetes egyetemi tanára. 1995-ben PhD fokozatot szerzett esztétikából, 2006-ban habilitált az ELTE-n filozófiából, 2005 óta az MTA doktora volt.

Az elmúlt évtizedek során folyamatosan részt vett a média és kommunikáció szakok magyar felsőoktatási kurrikulumának kidolgozásában, valamint a kurrikulumok adaptálásában, a BA/MA/PhD rendszerbe való beillesztésében. Ennek a folyamatnak részeként jött létre a Filozófia Doktori iskolán belül a Film-, Média-, és Kultúraelméleti Doktori Program, melynek a kezdtetek óta a vezetője volt.

Első monográfiájának témája az Európai Iskola volt, amelyet Pataki Gábor művészettörténésszel közösen adott ki (Európai Iskola és az elvont művészek csoportja, 1990).

Megjelentek művei a kortárs amerikai, európai és magyar avantgárd mozgalmakról. Több tanulmányt és könyvet írt múzeumokkal kapcsolatban, műveinek egy része idegen nyelven is megjelent. 2016-ban látott napvilágot Az ismeretlen nyelv – A hatalom színrevitele című esszékötete, amelyért 2017-ben esszé/kritika kategóriában Artisjus-díjat is kapott. Több szépirodalmi művet is jegyzett: az Apám helyett (2012) az apja, a Lépcsőházi katarzis (2024) az anyja történetét dolgozta fel.

Több száz kritikája jelent meg napi-, heti- és havilapokban, rendszeresen publikált az Élet és Irodalomban, többi között előkészítette az Origo 1998-as indulását is.

1984-ben elnyerte A színikritikusok díját, 1999-2002 között Széchenyi professzori ösztöndíjas volt. 2004-ben a Szépírók Társaságának díjával ismerték el. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, és a Radnóti Miklós antirasszista díjjal tüntették ki. 2010-ben megkapta az Alföld-díjat, az Alföld folyóirat irodalmi díját.

További híreink
Orbán Viktor: Nem kellett volna kivezetni a védett árat
Orbán Viktor: Nem kellett volna kivezetni a védett árat
A védett árra a fedezet ott van a költségvetésben.
Ilyen is van: 90 tonna túlsúly a magyar utakon
Ilyen is van: 90 tonna túlsúly a magyar utakon
A jelentős túlsúly és tengelytúlterhelés rombolja az utakat.
9/11: a CIA tudta, hogy terrortámadás közeleg
9/11: a CIA tudta, hogy terrortámadás közeleg
Számos korábban titkos iratot adott ki a CIA a szeptember 11-i terrortámadások előzményeiről.
9/11: felolvasták a csaknem 3000 áldozat nevét
9/11: felolvasták a csaknem 3000 áldozat nevét
Washingtonban és New Yorkban is emlékeztek.
Lemond a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke
Lemond a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke
Hatala József 2013 óta töltötte be a tisztséget.
Rétvári: „nesze semmi, fogd meg jól”
Rétvári: „nesze semmi, fogd meg jól”
Az autósok háromnegyedének nem nyújt semmilyen segítséget az üzemanyag-kompenzáció – közölték.
Alkotmánybírók: itt a Mi Hazánk öt jelöltje
Alkotmánybírók: itt a Mi Hazánk öt jelöltje
A párt elvárja, hogy ne csak tiszásokat válasszanak.
Több támogatást szeretnének a méhészek
Több támogatást szeretnének a méhészek
A bürokrácia csökkentését is akarják.
Így segít a kormány a dízeleseknek!
Így segít a kormány a dízeleseknek!
Magyar Péter jelentette be.
9/11: beigazolódott Antall József korábbi víziója
9/11: beigazolódott Antall József korábbi víziója
Így véli Jeszenszky Géza, aki Washingtonban élte meg a terrortámadást.
Izrael túlnőtt Magyarországon
Izrael túlnőtt Magyarországon
Az előző rós hasána óta a lakosság mintegy 124 ezerrel növekedett.
Orbán Viktor: Nem kellett volna kivezetni a védett árat
Orbán Viktor: Nem kellett volna kivezetni a védett árat
A védett árra a fedezet ott van a költségvetésben.
Ilyen is van: 90 tonna túlsúly a magyar utakon
Ilyen is van: 90 tonna túlsúly a magyar utakon
A jelentős túlsúly és tengelytúlterhelés rombolja az utakat.
Átfogó fejlesztés zajlik a nyíregyházi vonalon
Átfogó fejlesztés zajlik a nyíregyházi vonalon
Ütemről ütemre haladnak – közölte a MÁV-főnök.
9/11: a CIA tudta, hogy terrortámadás közeleg
9/11: a CIA tudta, hogy terrortámadás közeleg
Számos korábban titkos iratot adott ki a CIA a szeptember 11-i terrortámadások előzményeiről.
Lemond a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke
Lemond a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke
Hatala József 2013 óta töltötte be a tisztséget.
Rétvári: „nesze semmi, fogd meg jól”
Rétvári: „nesze semmi, fogd meg jól”
Az autósok háromnegyedének nem nyújt semmilyen segítséget az üzemanyag-kompenzáció – közölték.
Alkotmánybírók: itt a Mi Hazánk öt jelöltje
Alkotmánybírók: itt a Mi Hazánk öt jelöltje
A párt elvárja, hogy ne csak tiszásokat válasszanak.
Több támogatást szeretnének a méhészek
Több támogatást szeretnének a méhészek
A bürokrácia csökkentését is akarják.
Így segít a kormány a dízeleseknek!
Így segít a kormány a dízeleseknek!
Magyar Péter jelentette be.
9/11: beigazolódott Antall József korábbi víziója
9/11: beigazolódott Antall József korábbi víziója
Így véli Jeszenszky Géza, aki Washingtonban élte meg a terrortámadást.
Magyar Péter bejelentette a TISZA öt jelöltjét
Magyar Péter bejelentette a TISZA öt jelöltjét
A parlament kedd délelőtt meg is választhatja őket.
Magyar rapper az unió legmeghatározóbb helyi előadója
Magyar rapper az unió legmeghatározóbb helyi előadója
2025 végén a tízes listán Desh nyolc dallal szerepelt előadóként vagy közreműködőként.
Freddie Mercury nyolcvanéves lenne
Freddie Mercury nyolcvanéves lenne
Mindössze 45 éves volt a halálakor.
Új miniszteri biztost kap a filmipar
Új miniszteri biztost kap a filmipar
Petrányi Viktória a Filmreform Kerekasztallal is együtt dolgozik majd.
Elhunyt Failoni Donatella, Oszter Sándor özvegye
A tragikus hírt lánya, Oszter Alexandra osztotta meg a nyilvánossággal.
Nyíregyháziakat is elismertek az államalapítás ünnepén
Nyíregyháziakat is elismertek az államalapítás ünnepén
Szent István király ünnepe alkalmából adták át az idei állami és szakmai kitüntetéseket.
Átvilágítás indul a Nemzeti Színházban is
Átvilágítás indul a Nemzeti Színházban is
Vidnyánszky Attila igazgató a minisztériumban járt.
Nyíregyházi fesztivál: 13 ország kórusai énekelnek
Nyíregyházi fesztivál: 13 ország kórusai énekelnek
Hét ingyenes koncert a Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválon.
Jubilál a Vidor, Nyíregyháza fesztiválja
Jubilál a Vidor, Nyíregyháza fesztiválja
A jubileumra megújították a fesztivál arculatát is.
Száz éve született a nyíregyházi színház örökös tagja
Száz éve született a nyíregyházi színház örökös tagja
Jászai Mari-díjjal is elismerték a munkáját.
Meghalt a Bon-Bon együttes énekese
Meghalt a Bon-Bon együttes énekese
Súlyos betegség következtében.