Hirdetés
Hirdetés

Felvonulnak, akiket megbélyegztek

| 2017. 07. 08. | 17:47:00
Budapest Pride. Kordonnal? Kordon nélkül?
Felvonulnak, akiket megbélyegztek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Budapest Pride szervezői szerint minden rendezvénynek vannak kockázatai, ezért arra kérnek mindenkit, hogy ezeket mérlegelve vegyenek részt a szombati budapesti felvonuláson. Erről Karlik Cintia, a Budapest Pride 2017 szóvivője a rendőrséggel történt egyeztetést követően az M1 aktuális csatorna stábjának beszélt.

A szervezők nem sokkal a bejelentett rendezvény kezdete előtt módosították az eredetileg tervezett útvonalat, amit azzal indokoltak, hogy nem szeretnének kordonok között vonulni. A rendőrség azt közölte: a szervezők nem határozhatják meg, hogyan hajtsák végre a törvényben előírt feladataikat a közrend és a közbiztonság biztosítása érdekében.

A Budapest Pride 2017 szervezője újabb bejelentést tett szombaton a rendőrségen: amennyiben a rendezvény eredeti útvonalán kordont látnak, úgy attól eltérnek – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján szombaton.

Karlik Cintia a rendőrségi egyeztetés után az M1 aktuális csatorna stábjának azt mondta: minden szabad és nyitott rendezvénynek vannak veszélyei, ezért mindenkit arra kérnek, hogy ezeket a kockázatokat mérlegelve vegyenek részt az idei felvonuláson. Hozzátette: véleményük szerint nem a kordon jelenti a biztonságot, hanem a rendőri állomány. Mint mondta, együttműködnek a rendőrséggel, alternatív útvonalat jelentettek be, amit a rendőrség elfogadott. 

Álláspontjuk szerint a kordon korlátozza az alapvető gyülekezési jogukat azzal, hogy a rendezvényhez nem lehet bármikor szabadon csatlakozni, illetve azt bármikor elhagyni. Emellett megjegyezték, hogy a teljes lezárás nélküli biztosítás sokkal kevesebb és rövidebb ideig tartó forgalomzárásokat eredményezne. "A hermetikusan lezárt útvonalnak van egy szimbolikus jelentése is, nevesen az, hogy hiába valósul meg a gyülekezési jogunk objektív oldala, annak szubjektív oldala, a többségi társadalommal való érintkezés, kommunikáció ezt teljesen ellehetetleníti, ezzel az álláspontunkkal a korábbi években az ombudsman is egyetértett egy jelentésében" - fogalmazott.

A BRFK kiemelte: a rendőri biztosítás módjának meghatározása szakmai kérdés, amelyben a rendőrség jogosult és köteles dönteni, a szervező nem határozhatja meg, hogy a rendőrség törvényben rögzített feladatait milyen módon látja el. A rendőrség ugyanis felelősséget visel mind a rendezvényen résztvevők biztonságáért, mind mások jogainak tiszteletben tartásáért, a közrend, a közbiztonság és a közlekedés rendjének fenntartásáért – írták.

A hatályos gyülekezési törvény és a gyülekezési joggal kapcsolatos bírói gyakorlat töretlen. Amennyiben a szervező kéri a rendezvény rendjének biztosításához a rendőrség közreműködését, akkor a rendőrség felelőssége és kötelessége mérlegelni, hogy milyen módon biztosítja a gyülekezési jog zavartalan gyakorlásához szükséges feltételeket, a közrend és a közbiztonság fenntartását, a gyülekezési jogukkal élni nem kívánók, de a rendezvénnyel érintett területen élők lehető legkisebb mértékű jogkorlátozását –olvasható a közleményben.

A BRFK csütörtökön azt közölte, a szombati felvonulást területzárással, kordonokkal biztosítja a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényként.

Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) fesztiválja múlt pénteken kezdődött, a szervezők már akkor bejelentették: július 8-án kordonok nélkül vonulnak.

A rendőrség nem sokkal a rendezvény kezdete után honlapján azt közölte: a vonulás új útvonala a Kossuth tértől az Alkotmány utcán keresztül, a Lánchídon át az Ybl Miklós térig tart.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Késelés a Tokaj InterCityn: pszichiátrián az elkövető
Késelés a Tokaj InterCityn: pszichiátrián az elkövető
Minden előzmény nélkül rántotta elő a kést.
A jogerősen elítélt Fekete-Győr András távozott a parlamentből
A jogerősen elítélt Fekete-Győr András távozott a parlamentből
Utolsó beszédében úgy fogalmazott, hogy egy korrupt, elnyomó, aljas rendszer ítélte el.
Orbán Viktor történelmet írt, túlszárnyalta Tiszát
Orbán Viktor történelmet írt, túlszárnyalta Tiszát
Az összkormányfői napok számában már korábban előzött.
Használtautó-vásárlás: megdől a 2022-es csúcs
Használtautó-vásárlás: megdől a 2022-es csúcs
Leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, valamint kisautók cserélnek gazdát.
Egymillió horgász országává váltunk
Egymillió horgász országává váltunk
A horgászat már nem csupán egy hobbi.
Az amerikai magyarok pénzzel segítik egymást
Az amerikai magyarok pénzzel segítik egymást
Az Egyesült Államokra szeptember végén sújtott le a Helene hurrikán.
Orbán Balázs: az ukránok „győzelmi terve” a harmadik világháborúhoz vezethet
Orbán Balázs: az ukránok „győzelmi terve” a harmadik világháborúhoz vezethet
A miniszterelnök politikai igazgatója úgy fogalmazott, Magyarország szövetségeseivel nyomást gyakorol az uniós intézményekre, mert a hozzáállásuknak meg kell változnia.
Elítélték Fekete-Győr Andrást, átadja képviselői mandátumát
Elítélték Fekete-Győr Andrást, átadja képviselői mandátumát
A momentumos képviselő füstgránátot dobott a rendőrök felé 2018-ban.
Elhunyt Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke
Elhunyt Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke
Életének utolsó szakaszában éppolyan energikus volt, mint fiatalon.
Hirdetés