Hirdetés

Fiatalok szedtek ki 2,4 tonna szemetet a Tiszából

mti | 2025. 07. 30. | 08:48:33
Önkéntesek Tiszacsege és Tiszafüred között. Többen most ültek először kenuban.
Fiatalok szedtek ki 2,4 tonna szemetet a Tiszából
Volt dolguk (Fotó: streamnext.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Több mint 2,4 tonnányi hulladékot gyűjtöttek a II. Ifjúsági PET Kupa résztvevői, a 110 diák és önkéntes az idén Tiszacsege és Tiszafüred között tisztította meg a folyót és árterét - közölték a szervezők.

A középiskolásoknak meghirdetett verseny 11 csapatának bázisa Tiszafüred volt, onnan indultak egy olyan Tisza-szakasz megtisztítására, ahova eddig még nem jutottak el.

A II. Ifjúsági PET Kupára Miskolcról, Veszprémből, Budapestről és a kárpátaljai Ungvárról is érkeztek csapatok, amelyek 6 diákból és 1 kísérőtanárból álltak. Öt iskola visszatérő volt, azaz már a 2 évvel ezelőtti első megmérettetésen is részt vett.

A fiatalok közül többen most ültek először kenuban, ezért a verseny első napján megtanulták az evezés és kormányzás fortélyait. 

A második napot már a vízen töltötték, Tiszacsege és Tiszadorogma között tisztították meg a folyó árterét, majd másnap a Tiszadorogma és Tiszabábolna közötti szakaszon dolgoztak.

A harmadik napon betekintést nyerhettek az egyesület szerteágazó tevékenységébe, készíthettek folyami műanyagból kisebb használati tárgyakat, és ellátogattak a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiskörei központjába, ahol a Tisza-tó történetét ismerhették meg. Az utolsó napon Tiszabábolnáról beeveztek Tiszafüredre, közben hulladék után kutatva.

A fiatalok megismerték a folyótisztítás módjait, a hulladék útját, az újrahasznosítás lehetőségeit, és a mikroműanyagok világába is betekintést nyerhettek. Ügyességi feladatokon, PETathlon versenyen, kvízen, PET-a-Sztár-on és Kincskeresésen mérhették össze erejüket és tudásukat. Mindemellett a szervezők fontosnak tartják, hogy a résztvevők megismerjék az adott régió jellegzetességeit, élővilágát, ezért a fiatalok ellátogattak a tiszafüredi Kérész Öko- és Turisztikai Központba is.

Végül a visszatérő Kőbányai Szent László Gimnázium csapata diadalmaskodott (az előző versenyen 2. helyezést értek el). Őket az újonc Veszprémi SZC Ipari Technikum követte, míg a 3. helyen a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola diákjai végeztek.

A PET Kupa önkéntesei eddig összesen több mint 425 tonna szennyező anyagot távolítottak el a Tiszából és mellékfolyóiból. Ennek az óriási mennyiségnek mintegy 60 százaléka a gondos szelektálásnak köszönhetően visszakerült az anyagkörforgásba.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Kötelező munkát adni a gyermekvédelmis fiataloknak
Kötelező munkát adni a gyermekvédelmis fiataloknak
Bizonyos állami cégeknél azonnal elhelyezkedhetnek.
Új dízelvezeték épül Magyarország és Szerbia között
Új dízelvezeték épül Magyarország és Szerbia között
Nehéz helyzetben derül ki, hogy ki kire számíthat –mondta Szijjártó.
Kevesebb születés és halálozás, több esküvő
Kevesebb születés és halálozás, több esküvő
Megérkezett a KSH legfrissebb jelentése.
Magyarokról neveztek el három égitestet
Magyarokról neveztek el három égitestet
Sárneczky Krisztián 2005 és 2007 között azonosította a most elnevezett kisbolygókat.
Leadta országos listáját a Mi Hazánk
Leadta országos listáját a Mi Hazánk
Toroczkai szerint a közvéleménykutatásokat manipulálják.
Orbán: vizsgálóbizottságot állítunk fel
Orbán: vizsgálóbizottságot állítunk fel
A Barátság kőolajvezeték állapotának tisztázására.
A legjobb természetfotósokat díjazták
A legjobb természetfotósokat díjazták
Nagyszabású ünnepség keretében adták át az elismeréseket.
Szőlő utca: rács mögött marad a volt igazgató
Szőlő utca: rács mögött marad a volt igazgató
Egy másik egykori munkavállaló letartóztatását is meghosszabbították.
Megalakult az Egyeztető Törzs
Megalakult az Egyeztető Törzs
A kritikus infrastruktúra védelmére.
Orbán felszólította Zelenszkijt
Orbán felszólította Zelenszkijt
Nyílt levelet írt a magyar miniszterelnök.
Választás: már 29 pártot vettek nyilvántartásba
Választás: már 29 pártot vettek nyilvántartásba
A szervezetek folyamatosan juttatják el kérelmeiket a bizottsághoz.
Miként kezeljük a gyász időszakát?
Miként kezeljük a gyász időszakát?
Egy szeretett személy elvesztése.
Elkezdődött az idei pollenszezon
Elkezdődött az idei pollenszezon
Rossz hír az allergiásoknak.
A belső szépség titka
A belső szépség titka
Kollagénnel az egészséges bőrért, hajért és körmökért.
Megnyugtató biztonság
Megnyugtató biztonság
Villamos biztonsági felülvizsgálat az élet védelmében
Pörkölt nassolnivalót vontak ki a forgalomból
Pörkölt nassolnivalót vontak ki a forgalomból
A termék fogyasztása az arra érzékeny fogyasztók számára egészségügyi kockázatot jelenthet.
Hirdetés
Hirdetés