Hetvenéves az Elrabolva-filmek sztárja, Liam Neeson
![Hetvenéves az Elrabolva-filmek sztárja, Liam Neeson](https://civishir.hu:10013/media/19433ff6-963a-4597-81d4-ae8d7080030d.jpg?size=850)
Ma, azaz június 7-én ünnepli hetvenedik születésnapját az 1952-ben született Liam Neeson Oscar-díjra jelölt északír színész. Egyik legismertebb szerepét a Schindler listája című filmben nyújtotta, de szerepelt még olyan sikeres filmekben, mint a Star Wars I. rész – Baljós árnyak, Narnia krónikái és a Batman: Kezdődik! – írja a Wikipédia.
Liam Neeson kezdetben olyan tévésorozatokban is szerepelt, mint a Miami Vice, de feltűnt Clint Eastwood Piszkos Harry című filmjenek ötödik részében, a Holtbiztos tippben is 1988-ban. A nagy áttörés 1990-ben következett be Neeson számára, amikor is Sam Raimi rendező Darkman című mozijának főszerepét alakította és az alkotás szakmai és közönségsikert aratott.
Ennek ellenére Neeson mégis inkább a színpadot választotta, és a Broadwayn debütált Eugene O’Neill Anna Christie című darabjában. A másik nagy változás pályafutásában Steven Spielberg nevéhez fűződik, akinek felesége közbenjárásával megkapta Oskar Schindler szerepét a Schindler listájában. Spielberg a szerep érdekében ugyan kezdetben sikertelen hízókúrára fogta a Neesont, azonban végül a színész karcsún is nagyszerű alakítást nyújtott, és a filmre Oscar-díjak záporoztak, Neeson pedig egy csapásra sztár lett.
Akciófilmes korszaka 2008-ban indult meg, ekkor mutatták be az Elrabolva című akciófilmjét, mely nagy sikert aratott. További akciófilmjei voltak többek közt az Elrabolva két folytatása (Elrabolva 2., Elrabolva 3.), az Ismeretlen férfi, a Sírok között, a Non-Stop, az Éjszakai hajsza, a The Commuter – Nincs kiszállás, a Dermesztő hajsza, a Becsületes tolvaj, vagy Az oltalmazó.
Liam Neeson 1994. július 3-án vette feleségül Natasha Richardsont, Tony Richardson és Vanessa Redgrave lányát, Joely Richardson testvérét. Két közös gyermekük született: Micheál Richard Antonio 1995. június 22-én, Daniel Jack pedig 1996. augusztus 28-án. Felesége 2009. március 18-án egy síbalesetben vesztette életét. 1999-ben Neeson a Brit Birodalom Tisztje kitüntetést kapta II. Erzsébet királynőtől.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)