Így emlékeznek vissza a rendőrök a rétközberencsi gyilkosságra
Május 14-én délután Rétközberencsről tárcsázta a segélyhívót egy kétségbeesett nő, és bejelentette, 17 éves unokája egy napja nem tért haza. Tamás akkor fodrászhoz ment, de azóta nincs róla hír. Nem telefonált, nem küldött üzenetet, a mobilja nem kapcsolható, és iskolában sem volt. – A közelben tartózkodtunk, és éppen akkor fejeztünk be egy intézkedést egy kissé elfajult családi vita helyszínén, ezért kaptuk mi a küldést – idézte fel Harsányi Zoltán törzszászlós, Dombrád körzeti megbízottja, aki aznap is Nagy Dezső törzszászlóssal, Tiszakanyár és Dombrád körzeti megbízottjával teljesített járőrszolgálatot a Dombrádi Rendőrőrs illetékességi területén, hiszen rendészeti szempontból Rétközberencs a Kisvárdai Rendőrkapitányság alá tartozik. – Először a bejelentőhöz mentünk, aki előadta, hogy nagyon aggódik, mert ilyet még sosem csinált az unokája. Valami biztos történt vele, mondogatta, mert az iskolába járást is komolyan vette; egy kisvárdai középiskola tanulója volt. A nő hozzátette, hogy a bejelentést megelőzően felhívta Tamás osztályfőnökét, és tőle tudta meg, hogy az unokája aznap nem jelent meg a tanintézetben. Mi is felhívtuk az osztályfőnököt, aki megígérte, üzenetet ír az osztály Facebook-csoportjába, hátha valaki tud valamit Tamásról. Próbáltuk nyugtatni a nagymamát, mert nagyon zaklatott volt, és megígértük neki, hogy utánajárunk a dolognak.
Onnan a dombrádi járőrök átmentek a helyi fodrászatba, ahol megtudták, előző nap Tamás valóban a kuncsaftjuk volt. Egymagában érkezett, és úgy is távozott, méghozzá elégedetten, mert az új frizurája jól sikerült.
– Még a fodrászatban voltunk, amikor az osztályfőnök telefonált, és elmondta, hogy a csoportból visszaüzent neki Tamás egyik jóbarátja, egy tiszakanyári fiú. Azt írta, hogy este 7-kor a keresett fiú egy söröző kerthelyiségéből küldött neki rövid videót az új frizurájával – vette át a szót Nagy Dezső, aki ismerte ezt tiszakanyári fiatalt. – Felhívtam a szüleit, majd átmentünk hozzájuk, ő pedig megmutatta nekünk a mobiltelefonnal készített felvételt, amelyen egy másik kamasz fiú látható Tamás társaságában. Őróla azt mondta, hogy ő is az osztálytársuk, és ő is rétközberencsi illetőségű. Ezek után hozzá mentünk, hogy kikérdezzük. Ő is készséges volt, és elmondta, hogy a videó a rétközberencsi kocsma kerthelyiségében készült, ahol később megjelent H. Donát, aki egy idő után nagyon kereste Tamás társaságát. Már sötétedett, amikor elkezdtek kettesben beszélgetni, látszólag bizalmasan, nem sokkal utána pedig együtt távoztak. Ez az osztálytárs azt is hozzátette, hogy Tamás mindig aktív volt a Facebookon, de már 24 órája nem jelentkezett be, amire korábban nem volt példa.
A helyi rendőrök előtt nem volt ismeretlen H. Donát.
– Korábban többször is intézkedtem már vele szemben, de ezt minden helyi kollegámról elmondhatom. Ő nem egyszerű eset, hogy finoman fogalmazzak – magyarázta Harsányi Zoltán, miközben járőrtársa bólogatott. – A kérdéses bűncselekmény előtt többször is láttam Dombrádon az unokatestvérével, amikor szolgálatban és civilben a helyi szövetkezet előtt elhaladtam. Bodzát vittek leadásra. Tudtam, hogy ez a hozzátartozója hol lakik, ezért felkerestük. Otthon volt, de Donát holléte felől nem volt információja. Azt viszont elmondta, hogy hajnali 2-kor megjelent nála, és a segítségét kérte. Gyalogosan jött Rétközberencsről, ami komoly túra. Légvonalban csak 7 kilométer, de a főcsatornákon való átkelés miatt ennek legalább a kétszerese. Ennivalót kért tőle, mert nagyon éhes volt, és egy lavór vizet, hogy a lábát lemossa. Az unokatestvér ekkor látta meg, hogy Donát zoknija és lábszára véres volt, de a nadrágja felől is kérdezte, mert ezt még nem látta rajta, ahogy a sportcipőt sem. Azt mondta neki, hogy Rétközberencsen összeverekedett valakivel, meg hogy a cipőt szeretné eladni, és van nála egy okostelefon is, amin szintén szeretne túladni. Ezekről először azt mondta, hogy azokat „valahonnan szerezte”, majd elismerte, hogy mindkettőt lopta. A telefont és a cipőt akkor és ott nem tudtuk lefoglalni, mert a nap folyamán új gazdára találtak. Ismerősök vették meg. A telefonért 7, a cipőért pedig 1 ezer forintot adtak. Minderről tájékoztattuk a tevékenységirányítást.
H. Donátból gyanúsított lett.
– Feltételezni lehetett, hogy a keresett fiúval „verekedett össze”, és hogy az ő vérét mosta le magáról. Az is valószínűnek tűnt, hogy valahol elrejtőzött, de abból indultunk ki, hogy még ott lehet Dombrádon, ezért lehetséges előfordulási helyeken kutattunk utána. Közben persze újra és újra visszakanyarodtunk arra a környékre, ahol az unokatestvére lakott – folytatta Harsányi Zoltán. – Már esteledett, amikor megláttuk az egyik szomszédos utcában. Igencsak le volt döbbenve, amikor megindultunk felé, de nem futott el. Elsőre csak igazoltattuk, majd kikérdeztük. Nem volt együttműködő, de miután bizonyos tényállásásokat közöltünk vele, és tudatosult benne, hogy addig nem nyugszunk, amíg nem ad normális válaszokat, akkor szépen lassan nemcsak azt mondta el, hogy találkozott a keresett rétközberencsi fiúval, hanem azt is, hogy a telefont, a cipőt és a nadrágot is tőle lopta. Nagy nehezen azt is bevallotta, hogy Tamás volt az, akivel állítása szerint összeverekedett, majd amikor rákérdeztem, miért kellett lábat mosnia, hirtelen megcsuklott. Próbálta, de nem tudta türtőztetni, és elsírta magát, aztán egyszer csak kifakadt belőle, hogy a Papmeggyesnél egy karóval fejbe vágta Tamást, majd levetkőztette, elvette a telefonját, a cipőjét és a nadrágját, utána pedig behúzta az egyik ottani fa alá. Rögtön megindultunk vele a Rétközberencs déli részén lévő mocsaras, nádas terület felé, és erről is tájékoztattuk a tevékenységirányítást.
Rendőrök indultak Kisvárdáról, de a diszpécser a mentőszolgálatot is értesítette.
– Donát egész úton sopánkodott, hogy mindent beismer, csak ne kelljen hosszú évekre börtönbe mennie. Arra nem emlékezett, hogy az eszméletlen fiút a két lehetséges fa közül melyik alá húzta, de ráhibáztunk, és ott meg is találtuk. Sajnos már nem volt életben, ezért H. Donátot elfogtuk, és miután a kollégák megérkeztek Kisvárdáról, átadtuk nekik – vázolta Nagy Dezső. Kihallgatásán H. Donát beismerő vallomást tett, és mivel a halottkém azt állapította meg, hogy az áldozat halálát fulladás okozta, és fojtásnyomokat is talált a fiú nyakán, beismerő vallomásában a gyanúsított azt is bevallotta, hogy miután leütötte Tamást, a pólójával megfojtotta. A bíróság elrendelte a letartóztatását. Sajtóhírek alapján Donát aznap este drogozni hívta Tamást, ezért mentek félreeső helyre, és a fiú temetésén a lelkész is kitért a kábítószer-fogyasztás lehetséges borzalmára. A vérfagyasztó, de rendészeti szempontból példaértékű történethez hozzátartozik, hogy a két járőr személyesen kutatta fel a fiú telefonját és cipőjét, amelyeket lefoglaltak; dombrádi körzeti megbízottként ismerték a vásárlókat.
– Balogh Barnabás ezredes, a Kisvárdai Rendőrkapitányság vezetője személyesen jött el hozzánk, hogy gratuláljon Harsányi Zoltán és Nagy Dezső törzszászlósoknak a gyors és sikeres felderítéshez, továbbá azt is közölte, hogy felterjesztette őket elismerésre az Országos Rendőr-főkapitányságra – tudtuk meg Karászi Zsolt alezredestől, a Dombrádi Rendőrőrs parancsnokától, aki elsőként részesítette dicséretben a nyomozó járőrként is eredményes körzeti megbízottakat.