Jön a Hunyadi-film: 600 színész és kaszkadőr, 10 rész
A jövő év elején látható a TV2 képernyőjén a Hunyadi János életét bemutató tízrészes sorozat, a produkcióban több mint hatszáz színész és kaszkadőr tűnik fel – mondta el az alkotás egyik rendezője szombaton Veszprémben, a Magyar Mozgókép Fesztivál, a MOZ.GO keretében tartott közönségtalálkozón.
Lengyel Balázs beszámolt arról, hogy a film Bán Mór Hunyadi című regénysorozata alapján készült. Nagy kihívásnak nevezte, hogy a színészeknek számos nyelven kellett megszólalniuk, hiszen rengeteg helyszín jelenik meg, köztük a hadjáratok során érintett birodalmak. Azt mondta, a színészek alázattal, fegyelmezettséggel kezelték a nyelvhasználatból adódó nehézségeket, sokaknak az alapoktól kellett kezdeniük a nyelvtanulást. A szereplők például törökül és olaszul is megszólalnak a filmben.
Az előkészítő munkálatok három évig, a forgatás egy évig tartott.
Nagypál Orsi rendező arról beszélt, hogy a mű alapját jelentő regényt elolvasva hitelesebben tudott dolgozni, a szereplők életkörülményeit, szokásait plasztikusabban meg tudta jeleníteni. Hozzátette, hogy az egyes jelenetekben megjelenő török nyelv komoly kihívást jelentett számára, nehéz volt instrukciót adni úgy, hogy nem ismeri a nyelvet.
Rujder Vivien, aki Hunyadi feleségét, Szilágyi Erzsébetet formálja meg, azt mondta, hogy régóta nagyon szeretett volna egy kosztümös filmben szerepelni. Nagyon tetszettek neki a kosztümök, ám amikor napi 12-16 órát viselte ezeket, rájött arra, hogy nem könnyű a nehéz és szűk ruhákban létezni. Azt mondta, nem tudta elengedni a karaktert, nagyon szerette a szerepet; "el kell majd lassan gyászolni" a filmben megformált figuráját. A Hunyadi Jánost alakító Kádár L. Gellért felidézte, hogy a forgatást több mint féléves kiképzés előzte meg: lovagolni tanult, edzésekre járt. Kiemelte, nagy felelősség számára az egyik legnagyobb történelmi személyiséget megformálni.
A sorozat producere a magyar származású Robert Lantos, rendezői az Oscar-jelölt és Emmy-díjas Robert Dornhelm, Nagypál Orsi, Szász Attila és Lengyel Balázs.
Korábbi közlés szerint a sorozatot külföldön Rise of the Raven címmel értékesítik. A tíz egyórás rész Hunyadi János, a hadvezér életét dolgozza fel, aki a 15. századi Európa kegyetlen viszonyai között, dacolva a túlerővel, döntő győzelmet aratott a nándorfehérvári csatában, átformálva ezzel Európa történelmét.
A magyar szereplők között van Töröcsik Franciska, Fekete Ernő, Hermányi Mariann és Medveczky Balázs is. Hozzájuk csatlakozik a nemzetközi színészgárda: Laurence Rupp, Cornelius Obonya, Murathan Muslu, Giancarlo Giannini, Francesco Acquaroli, Karel Roden, Rade Serbedzija, Thomas Trabacchi és Elena Rusconi.
A tízórás epikus sorozatot a Nemzeti Filmintézet és a Beta Film finanszírozza. Társproducere a TV2, amely Magyarországon és Szlovéniában, valamint az ORF, amely Ausztriában sugározza a filmet.