Hirdetés

Kegyelmi ügy: Vargát, Novákot és Balogot is meghallgatnák

MTI | 2026. 09. 02. | 13:44:52
Ha nem jelennek meg, elő is lehet állítani őket.
Kegyelmi ügy: Vargát, Novákot és Balogot is meghallgatnák
Varga Judit és Novák Katalin (Fotó: Varga Judit Facebook-oldala)
Hirdetés

Novák Katalin volt köztársasági elnök, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter és Balog Zoltán, a volt államfő tanácsadójának meghallgatását is javasolja az Országgyűlés kegyelmi botrány felelőseit feltáró bizottságának tiszás elnöke.

Schummer Orsolya (TISZA) a bizottság szeptember 2-i alakuló ülése előtt sajtótájékoztatón elmondta: az iratanyagok feltárásával kezdik meg a munkát. Szeretnék a kegyelmi ügy teljes iratcsomagját, ami a döntéselőkészítés bármely fázisában készült, az igazságügyi tárcától és a Sándor-palotából bekérni – közölte.

A bizottsági elnök arra számít, hogy az iratanyagok áttekintése után – ha a bizottság a megfelelő döntést meghozza – az első meghallgatások néhány héten belül megtörténhetnek.

Arra a kérdésre, hogy ha a bizottság elé idézettek nem jelennének meg, elmondta: első alkalommal százezer forintos, második alkalommal egymillió forintos büntetés szabható ki, a harmadik alkalom után a bizottságnak van jogi lehetősége, hogy előállítsák a meghallgatandó személyt.

Arra a felvetésre, hogy az Orbán-család vagy Orbán Viktor kaphat-e meghívást a testülettől, közölte: ha az iratanyagokban vagy a meghallgatást során bárkinek a szerepe felmerül a döntéshozatalban, akkor meghallgatható és behívható, így ha Orbán Viktor kapcsán merül fel ilyen tény, akkor ő is a listára kerülhet.

További híreink