Lehetővé vált az ökológiai célú vízpótlás

Év elejétől lehetővé vált a mezőgazdasági területek vízzel történő időszakos eláraszthatósága, az agrártárca kidolgozta és bevezette a szabályozásban az ökológiai célú vízpótlásra használt terület fogalmát – közölte az Agrárminisztérium sajtóirodájának tájékoztatása alapján a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár március 2-án.
A közlemény szerint Feldman Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy "az idei esztendőtől a nem mezőgazdasági célra, ideiglenesen használt földterület egyik meghatározott lehetősége az ökológiai célú vízpótlás". Ez a mezőgazdasági területek vízjogi engedéllyel történő időszakos elárasztását jelenti.
Mint írták, a folyamat a fenntartható vízkészlet-gazdálkodás biztosítása érdekében vízpótlás, beszivárogtatás céljából felszíni víztöbbletből vagy szabad vízkészletből (nem árvízi víz), gravitációs úton megvalósuló vízkivezetéssel mehet végbe. A sajtóanyagban foglaltak szerint az ökológiai vízpótlásban érintett mezőgazdasági területek az agrártámogatási rendszerben akkor is támogathatóak maradnak, ha arra átmenetileg vízpótlás, vízbeszivárogtatás céljából vizet vezetnek. Mindezt annak révén, hogy a vízborítás ideje alatt teljesítettnek kell tekinteni a minimumkövetelmények szerinti fenntartási szabályokat. Az új szabályozás az idei évre vonatkozó agrártámogatási rendeletcsomagban jelenik majd meg, az ökológiai célú vízpótlás fogalmát pedig a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló kormányrendelet vezette be január elsején – közölték.
A szabályozás összhangban van a vízügyi ágazat által indított Vizet a tájba című kezdeményezéssel, amelynek keretében a vízügy várja azon gazdák jelentkezését, akik a területükön vizet szeretnének megtartani és az erre kialakított online felületen bejelentik az erre szánt területeiket – emelte ki a közlemény szerint Feldman Zsolt.

























