Nemere: Addig élek, amíg írok, és addig írok, amíg élek
– Aki író akar lenni, először legyen olvasó. Mert aki nem olvas, abból nem lesz író, de művelt ember sem. Aki nem olvas, nem fogja vinni semmire. Aki olvas, át tud látni folyamatokat. Amit olvas, annak jó része megmarad a fejében, így tudja használni. Csak az olvasó ember az igazi ember – fogalmazott Nemere István azon a közönségtalálkozón, amelyet szeptember elsején a nyíregyházi megyeháza dísztermében rendeztek.
Az író nyolc éve él feleségével Szabolcs-Szatmár-Beregben, ebből az első 4 évet Nyíregyházán, utóbbi 4-et a közeli Bashalmon. A hihetetlenül termékeny, világrekorder író legutóbbi, sorrendben 779. könyve, az Ütött az utolsó órád című regénye nemrégiben jelent meg. A krimi már megyei helyszíneken játszódik: Encsencsen, Nyírbátorban és Nyíregyházán.
És akkor még néhány szám: Nemere István 1944-ben született, ami egyben azt is jelenti, hogy a 2024-es év duplán is kerek évforduló lesz, hiszen akkor tölti be a 80-at, első regénye pedig 1974-ben, vagyis jövőre 50 éve jelent meg. Esélyes, hogy addigra meglesz a 800. kötet is. (Ha nem több!)
Négyszer nősült, háromszor vált el. Első két feleségét egy-egy új nyelv „hozta”: az eszperantónak, köszönheti első lengyel feleségét, majd, már a lengyel nyelv ismeretének köszönheti a második asszonyt, akit magával is hozott Magyarországra. Tőle is elvált, magyar nőt vett feleségül, majd 70 évesen megtalálta igazi társát, a szabolcsi Szentgyörgyi Juditot, aki maga is író. És itt is a válasz, miért is költözött Nyíregyházára.
A VIDOR Fesztivál idején számos kulturális eseményt rendeznek a megyeszékhelyen, egyike volt az a közönségtalálkozó, amelyen Nemere Istvánnal felesége, Szentgyörgyi Judit beszélgetett. Megtudtuk, anyai ágon Tolna megyei parasztok az író felmenői, apai ágon pedig bevándorló svábok. Édesapja orvosi egyetemet végzett, édesanyja ápolónő volt, meglehetősen vagyonos családi háttérrel, Nemere anyai nagyapja szállodákat működtetett. Miután mindenüket elvették, a nagyszülők Tihanyba költöztek, így Nemere István gyerekkora nyarait a Balatonon töltötte. Nem véletlen hát, hogy a Balatonon zajlik eddigi egyetlen megfilmesített regénye, A fantasztikus nagynéni.
Nemere már 13-14 éves korában érezte, hogy írnia kell. Erdőn, mezőn, bármerre járva mindig mindent megfigyelt, hogy majd le tudja írni. Nem volt igazán jó tanuló. Az orosz akkor kötelező volt, dacból nem tanulta – több más társával együtt. Az akkori rendszer ugyanis diszkriminálta őket. Miután szülei értelmiségiek voltak, a naplóban az ő neve mellé is került egy X. A tanárok ebből tudták, hogy tőlük nehezebbet kell kérdezni, és a többiekétől gyengébb osztályzatot adni. A latinnak köszönhetően viszont később könnyebben ment a nyelvtanulás. 1962-ben, 3 hónap alatt megtanult eszperantóul. Akkoriban ez tűnt az egyetlen lehetőségnek, hogy kapcsolatot teremthessen a Nyugattal. Az eszperantó hozta össze első lengyel feleségével is, de lengyelül már odakint tanult meg: segédkönyvtáros volt egy egyetemi könyvtárban, ahol 7 nővel dolgozott egy irodában…
Egyetlen gyermeke, a lánya első házasságából született.
23 éven keresztül két ország titkosrendőrsége figyelte – ez már a rendszerváltáskor derült ki –, mert leírta, hogy szerinte nem is Gagarin járt az űrben. Aztán 1996-ban azzal zárták le az aktáját, hogy „társadalmi veszélyessége megszűnt”. Tíz évvel később megkapta az egykori – ahogy ő fogalmazott – spiclik – névsorát, de csak azokét, akik akkor már nem voltak az élők soraiban. A többiekét még nem tudja.
Cikkei jelentek meg, melyekért „helyben járásra” ítélték – ez azt jelentette, hogy egy-egy évig nem publikálhatott. Próbálták minden módon „elkaszálni”, de pártfegyelmit nem kaphatott, hisz nem volt párttag, az újságíró szövetség sem marasztalhatta el, mert oda meg nem vettél fel.
Széles a műfaji paletta, amelyben alkot: történelmi regényeket, krimiket, scifiket, sőt, még szerelmes regényeket is. Nagyon szigorú a munkarendje. Napi 7 órát alszik, ötkor már a gép előtt ül, napi 4500-5000 karakter a napi penzum, szóközök nélkül. Nincs kivétel, a születésnapján és újévkor is. Vallja: folyamatos égésben kell lenni, figyelni a világot, a tudományos életet, ismerni a történelmet.
„Leül az ember az íróasztalhoz, 50 évig ír, aztán felnéz, és ott van 800 könyv” – fogalmazott az író, aki 49 év alatt soha egyetlen napot nem késett kézirat leadásával.
Addig írok, amíg élet, és addig élek, amíg írok – mondta.
Életében egyetlen könyve jelent meg más neve alatt, egy krimi. A címe: Ha eljő a jeges. A szerző Gesztesi Károly volt.
A fővárosban sosem élt, vidéken alkotott, Szabolcs-Szatmár-Bereg a 7. megye, ahol él. Szeret itt lenni, mert az emberek követlenebbek, nyitottabbak. Bashalomra pedig azért költöztek, mert ott tarthatnak állatokat. Hatalmas a kert, és ahhoz, hogy jól érezze magát, fontos, hogy macskák és kutyák is legyenek körülötte.
Hogy elégedett-e? A válasz: nem. Aki elégedett, az meghalt, csak nem vette észre – fogalmazott.
S hogy mit jelent számára a felesége?
Nagyon régen, gyerekkorom óta élt bennem egy idealizált nő képe. Sokáig kellett várni, 70 éves koromban találkoztunk. Ez ő. Annyira része az életemnek, hogy ennél jobban már nem is lehetne
– mondta a most 79 éves Nemere István.
Cservenyák Katalin