Hirdetés

Rezsistop: 30 százalékos kedvezményről döntöttek

mti | 2026. 01. 29. | 11:13:13
Sokakat érint.
Rezsistop: 30 százalékos kedvezményről döntöttek
Januári rezsistop (Fotó: MVM)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Minden család részesül a 30 százalékos rezsikedvezményben, aki valamilyen vezetéken kapja az energiát - közölte Lantos Csaba energiaügyi miniszter január 29-én, csütörtökön a Kormányinfón.

A miniszter elmondta: 2,9 millió olyan háztartás van, ahol gázzal fűtenek, azaz van gázmérő, 4,4 millió olyan ügyfél van, akik árammal fűtenek, és 674 ezer olyan lakás van, amely távfűtéssel rendelkezik. A kormány döntése alapján mind a három kategória igénybe veheti a kedvezményt, de ebből csak egyszer lehet részesedni - tette hozzá.

Jelezte: vigyáznak arra, hogy aki 2025-ben a rezsivédett sávon belül fogyasztott gázt, az mindenképpen ezen belül maradjon, tehát a januári többletfogyasztás ne vigye őt át ezen a rezsisávon. Mindenki a fogyasztásával arányos mértékben kap a kedvezményből

- hangsúlyozta.

Közölte azt is: a 674 ezer távfűtéses lakás esetében a fogyasztók a társasházon keresztül fogják megkapni a 30 százalékos árkedvezményt.

Tájékoztatása szerint a villannyal fűtő fogyasztók esetében azt kérik, hogy április 30-ig nyilatkozzanak: egyrészt arról, hogy ha gázt is használnak, akkor a gáznál vagy a villanynál kérik a kedvezményt, illetve ha több villanymérőjük van, akkor melyikre veszik igénybe ezt. Ha valaki nem nyilatkozik, akkor automatikusan a gázfogyasztásra kap kedvezményt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Szijjártó: százötven új munkahely Napkoron
Szijjártó: százötven új munkahely Napkoron
A településen 7,5 milliárd forintos beruházás valósul meg.
Kulturális központot hoznának létre Nyíregyházán
Kulturális központot hoznának létre Nyíregyházán
Egy meglévő épületet bővítenének, fejlesztenének.
Teljesen megújult a leveleki kastély
Teljesen megújult a leveleki kastély
A kívül-belül felújított műemléki épület turisztikai és rendezvényközpontként is várja a vendégeket.
Költsön okosan: mérlegeljen a vásárlás előtt!
Költsön okosan: mérlegeljen a vásárlás előtt!
A fogyasztóvédők a tudatosságra hívják fel a figyelmet.
Ellenőrizze az szja-bevallási tervezetét!
Ellenőrizze az szja-bevallási tervezetét!
Néhány kattintással jóváhagyható.
Kiemelten ellenőrzi a benzinkutakat a NAV
Kiemelten ellenőrzi a benzinkutakat a NAV
A szabályszegők akár 15 millió forintos bírságra is számíthatnak.
Kérdéses, hogy lesz-e pénz a vasútfejlesztésre
Kérdéses, hogy lesz-e pénz a vasútfejlesztésre
Debrecen-Nyíregyháza vonal: még nincs meg a fedezet, ez szerepel a feltételes közbeszerzések anyagában.
Nem drágul a tojás húsvétra
Nem drágul a tojás húsvétra
A kereslet Magyarországon kis mértékben mérséklődött.
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Kezdődnek a lokális burkolatjavítási munkák.
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
A pártelnök szerint a Mi Hazánk biztosan bekerül az Országgyűlésbe.
DÁP: mobilon adhatunk-vehetünk használt autót
DÁP: mobilon adhatunk-vehetünk használt autót
Új funkcióval bővült az alkalmazás.
Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák
Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák
Egy felmérés szerint hazánk a világ 17. legbékésebb országa.
Elhunyt a népszerű sportriporter
Elhunyt a népszerű sportriporter
Neve, hangja összeforrt a Forma-1-es közvetítésekkel.
Lejár a levélben szavazás regisztrálási határideje
Lejár a levélben szavazás regisztrálási határideje
A magyarországi lakcímmel nem rendelkezők voksolhatnak így.
EU-s csatlakozás: Ukrajna megkapta a feltételcsomagot
EU-s csatlakozás: Ukrajna megkapta a feltételcsomagot
Magabiztosan haladunk az európai integráció kijelölt útján – jelentette be Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök.
Képzési anyagokkal segít a Nemzeti Választási Iroda
Képzési anyagokkal segít a Nemzeti Választási Iroda
Oktató célú kisfilmekkel is készültek.
Megkoszorúzták Kossuth Lajos szobrát Washingtonban
Megkoszorúzták Kossuth Lajos szobrát Washingtonban
A mellszobor a Capitoliumban található.
Elhunyt az Antall-kormány minisztere
Elhunyt az Antall-kormány minisztere
Magyarország „első szabadon választott” közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztere volt.
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Kezdődnek a lokális burkolatjavítási munkák.
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
A pártelnök szerint a Mi Hazánk biztosan bekerül az Országgyűlésbe.
DÁP: mobilon adhatunk-vehetünk használt autót
DÁP: mobilon adhatunk-vehetünk használt autót
Új funkcióval bővült az alkalmazás.
Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák
Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák
Egy felmérés szerint hazánk a világ 17. legbékésebb országa.
Elhunyt a népszerű sportriporter
Elhunyt a népszerű sportriporter
Neve, hangja összeforrt a Forma-1-es közvetítésekkel.
Lejár a levélben szavazás regisztrálási határideje
Lejár a levélben szavazás regisztrálási határideje
A magyarországi lakcímmel nem rendelkezők voksolhatnak így.
Képzési anyagokkal segít a Nemzeti Választási Iroda
Képzési anyagokkal segít a Nemzeti Választási Iroda
Oktató célú kisfilmekkel is készültek.
Elhunyt az Antall-kormány minisztere
Elhunyt az Antall-kormány minisztere
Magyarország „első szabadon választott” közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztere volt.
Állatvédő szervezeteket támogat a kormány
Állatvédő szervezeteket támogat a kormány
Idén már a második egymilliárd forintos keretösszegű pályázat eredménye született meg.
Hirdetés