Hirdetés

Szijjártó Péter a kedvenc klubja elnöke lett

| 2025. 11. 11. | 12:56:34
Itt az ideje, hogy a Honvéd visszafoglalja azt a pozíciót, amelyet megérdemel - mondta.
Szijjártó Péter a kedvenc klubja elnöke lett
Szijjártó Péter (Fotó: MTI)
Hirdetés

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költségvetési mozgástere - jelentették be a futballklub rendezvényén, Budapesten.

A tárcavezető először is megköszönte a megtisztelő felkérést, és tudatta, hogy nem ez volt az első, azonban most először állt össze egy olyan tulajdonosi, szakmai és emberi háttér, amely lehetővé teszi, hogy két dologhoz hozzá tudjon járulni.

Mint mondta, az egyik, hogy itt van az ideje annak, hogy a Budapest Honvéd a magyar és a nemzetközi futballvilágban is visszafoglalja azt a pozíciót, amelyet megérdemel, és így a csapatot újra mindenkinek komolyan kelljen vennie.

Kifejtette: négymilliárd forint értékű beruházási programot indítanak a kormány támogatásával, aminek része a sportcsarnok, illetve része az akadémia felújítása és a működtetése, és beszédében utalt a közeljövőben megvalósuló egyéb fejlesztésekre is.

A második nagyon fontos pont. Abban állapodtunk meg a sportkormányzattal és a parlamenti többséggel, hogy november végén a Bozsik Stadion és a Magyar Futball Akadémia a Budapest Honvéd tulajdonába kerül - jelentette be.

Leisztinger Tamás, a klub tulajdonosa kiemelte, hogy egy sportcsapatot hasonló vezetni, mint egy üzleti vállalkozást, ezt többféleképp lehet tenni, így "one man show-ként" is, de van egy ennél kifinomultabb megoldás, ugyanis az ember nem rendelkezik végtelen idővel és végtelen kapcsolatrendszerrel sem, ezért úgy döntött, hogy maga mellé állít egy öttagú elnökséget.

A Honvéd jelenleg az NB II-ben a második helyen áll a Vasas mögött.

Hirdetés
További híreink
Szoboszlai Dominik bombagólt lőtt
Szoboszlai Dominik bombagólt lőtt
Védhetetlen lövéssel tette fel az i-re a pontot.
Nyolcvanéves a világklasszis vízilabdázó Kásás Zoltán
Nyolcvanéves a világklasszis vízilabdázó Kásás Zoltán
A válogatottban 1966 és 1975 között 91 mérkőzésen játszott.
MK: a Szpari Borsodba, a Kisvárda Baranyába utazik
MK: a Szpari Borsodba, a Kisvárda Baranyába utazik
Mindkét szabolcsi NB III-as ellenfelet kapott.
Egyelőre vége a nyárnak...
Egyelőre vége a nyárnak...
Változékony, kora őszi idő várható a jövő héten.
A Kisvárda kilencig jutott Baranyában
A Kisvárda kilencig jutott Baranyában
Magabiztosan jutott tovább a szabolcsi gárda a Magyar Kupában.
Magyar Kupa: nyolcat vágott a Szpari
Magyar Kupa: nyolcat vágott a Szpari
A nyíregyháziak Tolna megyében vizitáltak.
Szerződést bontott csatárával a Nyíregyháza
Szerződést bontott csatárával a Nyíregyháza
A nigériai játékos sérüléssel bajlódik.
Kosárlabda-vb: kemény diónak bizonyult Amerika
Kosárlabda-vb: kemény diónak bizonyult Amerika
Befejezték a magyarok a szereplést.
Szoboszlai Dominik bombagólt lőtt
Szoboszlai Dominik bombagólt lőtt
Védhetetlen lövéssel tette fel az i-re a pontot.
MK: a Szpari Borsodba, a Kisvárda Baranyába utazik
MK: a Szpari Borsodba, a Kisvárda Baranyába utazik
Mindkét szabolcsi NB III-as ellenfelet kapott.
A Kisvárda kilencig jutott Baranyában
A Kisvárda kilencig jutott Baranyában
Magabiztosan jutott tovább a szabolcsi gárda a Magyar Kupában.
Magyar Kupa: nyolcat vágott a Szpari
Magyar Kupa: nyolcat vágott a Szpari
A nyíregyháziak Tolna megyében vizitáltak.
Szerződést bontott csatárával a Nyíregyháza
Szerződést bontott csatárával a Nyíregyháza
A nigériai játékos sérüléssel bajlódik.
Feczkó Tamás irányítja a DVTK-t
Feczkó Tamás irányítja a DVTK-t
A nyíregyházi születésű szakember nem kért türelmet a szurkolóktól.
A Kisvárda idegenben győzte le az MTK-t
A Kisvárda idegenben győzte le az MTK-t
A találkozón három gól született.
Csalódás! Kikapott a Szpari a Vasastól
Csalódás! Kikapott a Szpari a Vasastól
A nyíregyháziak ötgólos meccsen vesztettek.
Vasárnap estére írta ki a Szpari–Fradit az MLSZ
Vasárnap estére írta ki a Szpari–Fradit az MLSZ
A nyíregyházi rangadó zárja a fordulót.
Kisvárdai döntetlen a bajnok ellen
Kisvárdai döntetlen a bajnok ellen
Régen nyert hazai pályán a várdai együttes.
Nyíregyházi pontmentés a hajrában
Nyíregyházi pontmentés a hajrában
A kameruni Batoumnak köszönhetően.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
KSH: a nettó átlagkereset 523 300 forint
KSH: a nettó átlagkereset 523 300 forint
Több mint 7 százalékkal nőtt egy év alatt.
Ópályi visszabontás: megszólalt a CUBE tulajdonosa
Ópályi visszabontás: megszólalt a CUBE tulajdonosa
Németh Ágnes szerint pénzügyi és szerződéses vita áll a vasútállomás bontások hátterében.
Áremelés: az egészségügyre fordítják a pluszt
Áremelés: az egészségügyre fordítják a pluszt
Naponta több mint 50 ember hal meg dohányzással összefüggő betegségben.
Gíroszhúst előállító üzemet függesztett fel a hatóság
Gíroszhúst előállító üzemet függesztett fel a hatóság
Olyan állatfajokat is feldolgoztak, amelyekre nem rendelkeztek engedéllyel. +Videó!
Ursula von der Leyen odavágott Orbán Viktornak
Ursula von der Leyen odavágott Orbán Viktornak
Április 12-én a magyar nép a kezébe vette a jövőjét - mondta.