Hirdetés
Hirdetés

Több szempontból is történelmet írtak a magyarok

mti | 2024. 05. 05. | 09:16:21
Egy héttel ezelőtt a nők is hasonló bravúrt vittek véghez.
Több szempontból is történelmet írtak a magyarok
A magyar jérkorong-válogatott először jutott vissza egyből a világelitbe (Fotó: MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Több szempontból történelmi feljutást vitt véghez a magyar férfi jégkorong-válogatott azzal, hogy szombaton megnyerte a bolzanói divízió I/A-tornát, és jövőre a 16 csapatos elitvilágbajnokságon szerepelhet.

A gárda először 2008-ban Szapporóban, majd 2015-ben Krakkóban, harmadszorra 2022-ben Ljubljanában, negyedszerre pedig most Bolzanóban vívta ki a feljutást. Az első alkalommal még két azonos szintű divízióból lehetett feljutni a legjobbak közé, ehhez meg kellett nyerni a szapporói viadalt, a másik három esetben már csak egyetlen hatos csoport létezett és az első két hely ért továbbjutást, a válogatott pedig első alkalommal tudott az élen végezve feljutni. Ráadásul először tudta a magyar válogatott vb-n tizenegy vereség után legyőzni Szlovéniát.

Ezen kívül az is először fordult elő, hogy sikerült kiesést követően egyből kiharcolni a visszajutást, ráadásul egy héttel ezelőtt a nők is hasonló bravúrt vittek véghez Klagenfurtban, így 2025-ben mindkét nem csapata elit szereplő lesz. A férfiak 2025. május 9-25. között Stockolmban, illetve a dániai Herningben, a nők pedig április 9-20. között Ceske Budejovicében játszanak.

Érdekesség, hogy a négy férfi feljutás mindegyike kanadai kapitány vezetésével történt, sorrendben Pat Cortina, Rich Chernomaz, Sean Simpson és most Don MacAdam révén, Cortina ezen kívül kétszer a nőket is felvitte az elitbe.

A csapat egésze sok mindenen ment keresztül a torna előtt és alatt. MacAdam már azért sok kritikát kapott, mert a szövetség szakmai igazgatójaként nem tudott a tavaly nyáron váratlanul távozó Kevin Constantine helyére utódot találni, ezért jobb híján saját magát nevezte ki. Ráadásul az egyik meghatározó játékos, Bartalis István a rossz körülményekre hivatkozva lemondta a válogatottságot. Aztán az első komoly tornáján, a februári olimpiai selejtezőben a csapat nem harcolta ki hazai jégen a továbbjutást, más kérdés, hogy a fehéroroszok kizárásával nyár végén mégis lehet folytatni az ötkarikás kvalifikációt. A lengyelek elleni felkészülési összecsapásokon, két héttel a vb előtt ugyancsak nagyon gyenge játékkal rukkolt elő a brigád, a gólerős vezéregyéniség, Sofron István megjegyzése szerint "sokan temették őket, és kieséstől tartottak." Bolzanóban, a harmadik fordulóban, a románok elleni szerdai vereség után Galló Vilmos élő televíziós interjúban bohócnak nevezte MacAdamet és kritizálta őt. A kínos ügy gyorsan lezárult Galló bocsánatkérésével és az MTI értesülése szerint MacAdam a csapat és a stáb előtt elismerte, hogy hibázott. Másnap pedig a szövetségnek azt a sajtóértesülést kellett cáfolnia, hogy MacAdamet az utolsó két fordulóra lecserélik és az egyik másodedző lép helyére.

A bolzanói történéseket magas intelligenciával kezelték a játékosok és az edzők. Pénteken és szombaton újra igazi egység mutatkozott, a szurkolók is hihetetlenül a válogatott mögé álltak, és ezeknek is köszönhetően jött a házigazda olaszok, valamint a szlovénok elleni, érzelemdús egy-egy gólos diadal - hosszabbításos, illetve a hajrában esett győztes góllal, és velük együtt pedig a történelmi feljutás.

A 73 éves MacAdam megerősítette az MTI-nek, hogy a keddi, világbajnoki címvédő Kanada elleni barátságos mérkőzés lesz az utolsó, amin kapitányként vesz részt, utána hazaköltözik Kanadába.

A bolzanói torna az egyik legnehezebb volt, amit valaha rendeztek ebben a divízióban. A viadal első meccsén a Koreai Köztársaság legyőzte a tavaly még elitben érdekelt Szlovéniát. Ezt követően mégis az ázsiai válogatott esett ki a divízió I/B-be, míg Szlovénia elsőként, már a negyedik fordulóban bebiztosította feljutását. A 17 erdélyi magyarral felálló románok két vereség után a záró napon a feljutásért játszottak, és az olaszok is az utolsó pillanatban mondhattak le az elitbe kerülésről köszönhetően a magyar győzelemnek.

A válogatottban most remek elegyet alkotnak a rutinos, közel 30 éves vagy idősebb játékosok, valamint a 2000-es években születettek. Ezt a 32. születésnapját a torna alatt ünneplő és a hat pontjával a bolzanói vb legeredményesebbje, Hári János is megerősítette.

A következő szint az lenne, ha a férfiak jövőre bent tudnának maradni a 16 között.

A szurkolók kedden, az MVM Dome-ban, a Kanada elleni meccsen tudják köszönteni kedvenceiket, ugyanakkor Bolzanóban vasárnapra virradóra is már volt egy kis ünnepség. Minden színpadra lépő játékos megköszönte a több száz kiutazó drukkernek a támogatást, és azt, hogy szinte hazai pályát varázsoltak Bolzanóban. Ahogy kiabálták: "Itthon vagyunk, két nap múlva meg otthon leszünk!"

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
A Ferencváros elvitte Kisvárdáról a pontokat
A Ferencváros elvitte Kisvárdáról a pontokat
Az FTC összességében többet tett a győzelemért.
A magyar válogatott legyőzte Romániát
A magyar válogatott legyőzte Romániát
Kulcsfontosságú két pontot gyűjtöttek a kézilabdázók.
Gyermekvédelem: a sportszervezetek felelőssége óriási
Gyermekvédelem: a sportszervezetek felelőssége óriási
Egy friss kutatás szerint a fizikai bántalmazás különböző formái is jelen vannak a sportban.
Negyvenéves a magyar legenda, Cseh László
Negyvenéves a magyar legenda, Cseh László
2021-ben uszodát neveztek el róla.
A Ferencvárost fogadja a Kisvárda
A Ferencvárost fogadja a Kisvárda
Jó játékkal lehet esélye a szabolcsi gárdának.
Kézilabda-vb: a románok következnek
Kézilabda-vb: a románok következnek
Legutóbb, Debrecenben magyar siker született.
Szobrot kapott az Aranycsapat legendás labdarúgója
Szobrot kapott az Aranycsapat legendás labdarúgója
Száz éve született Bozsik József.
Folytatódott a magyar válogatott diadalmenete
Folytatódott a magyar válogatott diadalmenete
Csoportelső lett Golovin együttese.
Sima kisvárdai győzelem
Sima kisvárdai győzelem
Három gólt rúgtak a hazaiak.
Az Újpest ellen táltosodna meg a Kisvárda
Az Újpest ellen táltosodna meg a Kisvárda
Sokat dolgoztak a héten - mondja Igor Bogdanovics.
Tündérmese Andersen hazájában
Tündérmese Andersen hazájában
Akik a magyarokat kitömték, mind elődöntősök a világbajnokságon.
Svájcnak hálás köszönet; bent maradt a válogatottunk!
Svájcnak hálás köszönet; bent maradt a válogatottunk!
A magyar csapat története során először nem esett ki rögtön.
Magyar összeomlás a jégkorong-világbajnokságon
Magyar összeomlás a jégkorong-világbajnokságon
Még így is bennmaradó helyen áll a válogatott.
Higgadtan értékelte a nagy győzelmet a magyar kapitány
Higgadtan értékelte a nagy győzelmet a magyar kapitány
A magyarok a sztárjátékosokat felvonultató kazahokat győzték le.
Mesebeli magyar győzelem Dániában!
Mesebeli magyar győzelem Dániában!
A magyarok egy sokkal jobb csapat ellen borították a papírformát.
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Akárcsak egy nappal korábban a németek ellen, most is hat gólt kapott a magyar válogatott.
Betliztek a magyar nők a világbajnokságon
Betliztek a magyar nők a világbajnokságon
Négy zakó a kiesést jelentette.
A kanadai hokiválogatott is Magyarországra jön
A kanadai hokiválogatott is Magyarországra jön
Országos turnéra indul a világbajnokság előtt a magyar válogatott.
Olimpiai sportág lehet a 3x3-as jégkorong
Olimpiai sportág lehet a 3x3-as jégkorong
A pályázatot 2025 elején nyújtják be a NOB-hoz.
Lehetetlen küldetés előtt a magyar jégkorong-válogatott
Lehetetlen küldetés előtt a magyar jégkorong-válogatott
A magyarok legutóbb 1964-ben szerepelhettek ötkarikás játékokon.
A magyar hokirajongók éjszaka Floridára figyeltek, ahol sporttörténelmet írtak
A magyar hokirajongók éjszaka Floridára figyeltek, ahol sporttörténelmet írtak
Elkelt a világ legrégebbi és egyik legbecsesebb bajnoki trófája.
Hirdetés
Hirdetés