Hirdetés

Újvidéki tragédia: megtörtént a vádemelés

MTI | 2024. 12. 30. | 13:19:03
A volt építésügyi miniszter is felelős lehet.
Újvidéki tragédia: megtörtént a vádemelés
Pirosra festett tenyerüket felemelő tüntetők tiltakoznak és letartóztatásokat követelnek Belgrádban 2024. november 3-án (Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic)

Tizenhárom ember, közöttük a volt építésügyi miniszter emelt vádat az újvidéki felsőügyészség december 30-án a november elsejei újvidéki tragédiával összefüggésben, amelynek során tizenöt ember vesztette életét, további kettő pedig súlyosan megsérült.

A felsőügyészség közleménye szerint a tizenhárom vádlott között van Goran Vesic volt építésügyi miniszter, valamint Jelena Tanaskovic, a vasúti infrastruktúrafejlesztésért felelős vállalat korábbi vezetője is. A vádiratban szereplőket a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével, veszély okozásával, valamint nem megfelelő építkezési és kivitelezési munkával vádolják.

A vádiratban az összes vádlott előzetes letartóztatásának meghosszabbítását kérik, továbbá azt javasolják, hogy azok is kerüljenek előzetes letartóztatásba, akik jelenleg szabadlábon vannak, mint például a volt miniszter.

Az ellenzék a tragédia óta utcai tiltakozásokat szervez, és azt követeli, hogy a hatóságok tartóztassák le a felelősöket, hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében részt vevő cégekkel kötött szerződéseket, valamint mondjon le a miniszterelnök és Újvidék polgármestere. A tiltakozók szerint a tragédiát az országban mindent átszövő korrupció okozta. A szerződéseket azért szeretnék látni, mert a tragédia napján az illetékes miniszter és a pályaépítésért és fenntartásért felelős vállalat azt közölte, hogy a szóban forgó előtető nem volt része a felújítási munkának, viszont számos, azóta készült felvétel tanúsága szerint közben módosítottak a szerkezetén, és további terhelésnek tették ki.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, és a munka az idén is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek az esetért.

További híreink
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
A nagyvállalkozó a választások előtt öt nappal utalta.
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Nem tévedtem, amikor a Facebooknak gratuláltam a választások éjszakáján - írta.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Az ígérik, a civilszervezetek és az állampolgárok álláspontja kellő súlyt kap.
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.
Ők a legértékesebb magyar influenszerek
Ők a legértékesebb magyar influenszerek
A Forbes Magyarország ismét felmérte a hazai közösségi média piacát.
Több házasságkötés, kevesebb baba
Több házasságkötés, kevesebb baba
KSH: kevesebb szülés, csökkenő termékenységi arányszám.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.