Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Juhé! Itt az első magyar arany!

| 2016. 09. 17. | 01:16:00
A kilencedik versenynapon megszületett a magyar küldöttség első aranyérme a riói paralimpián.
Juhé! Itt az első magyar arany!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tóth Tamás pénteken elsőként csapott a célba az S9-es sérültségi kategória 100 méteres hátúszó számának döntőjében.

 A négy éve, Londonban két ezüstérmet nyert Tóth Rióban eddig egy bronznál tartott, azt hétfőn nyerte 100 gyorson. A délelőtti előfutamból a negyedik idővel jutott be az esti döntőbe, ahol 50 méternél még csak ötödikként fordult, de remek hajrájával végül mindenkit maga mögé utasított.

 "A korábbi versenyeimen mindig erősen kezdtem, és azok nem is sikerültek úgy, ahogy szerettem volna. Most miközben vártam, hogy a medencéhez szólítsanak, arra gondoltam, hogy ezt most elkezdem lassan, és vagy még jobban +belehalok+ és nyolcadik leszek, vagy fogom bírni a végét. Szerencsére az utóbbi történt"

- elemezte versenyét a Vasas Totó becenévre hallgató úszója, aki végtaghiánnyal született, a jobb kézfeje nem fejlődött ki. -

"Közben fogalmam sem volt, hogy hányadik helyen haladok, de hetvennél azért éreztem, hogy jó vagyok, mert nem fájt semmim. Miután beérkeztem, háromszor is meg kellett néznem a táblát, hogy biztosan én vagyok-e az első. Nagyon boldog vagyok!"
    

Tóth Tamás rajtol az S9-es kategória 100 méteres hátúszásának döntőjében a riói paralimpián az Olimpiai Uszodában. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A 24 éves Tóth Tamás a magyar küldöttség 16. érmét gyűjtötte be, az ő aranyérme mellett hét ezüst és nyolc bronz a mérleg.

Eredmény:
    úszás:
    férfi 100 m hát (S9), paralimpiai bajnok:
 TÓTH TAMÁS 1:04.30 p
2. Liu Hsziao-ping (Kína) 1:04.46
3. Brenden Hall (Ausztrália) 1:04.67

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés