Ha Fucsovics is nyer, akkor sikerül legyőzni Belgiumot.
A magyarok előzőleg győzelmi kényszerben voltak, hiszen mindkét hátralévő mérkőzést meg kellett nyerniük a továbbjutáshoz. A világranglistán karriercsúccsal 76. Balázsra tehát nagy nyomás nehezedett, ráadásul ő a pénteki egyesről sem őrizhetett kellemes emlékeket, mivel kikapott Ruben Bemelmanstól.
Ami a két játékos egymás elleni mérlegét illeti, egyetlen korábbi találkozójukon az ellenfél nyert tavaly a murciai salakos challenger-versenyen. Coppejans 5/2-es, míg Balázs 18/12-es győzelmi mutatónál tartott a Davis Kupában.
A pénteki vesztesek összecsapásán a 31 éves Balázsnak három szervagémben két bréklabdát kellett hárítania, miközben fogadóként alig nyert pontot. Utána viszont egyre jobban jött ki a hosszú labdamenetekből, aminek köszönhetően elvette a 154. helyen álló belga adogatását, és 5:2-re elhúzott. Ezt követően már nem engedte ki a kezéből a szettet, és néhány remek szerva-röpte után ásszal hozta a 43 perces játszmát.
A székbíróval többször vitatkozó Coppejans a folytatásban elbukta a szerváját, ennek következtében egyre inkább szétesett a játéka, és a szárnyaló Balázs hamarosan már dupla brékkel vezetett 4:0-ra. A hétszeres magyar bajnok ekkor sem lassított, szinte extázisban játszva harmadszor is elvette riválisa adogatását, majd kiszerválta a találkozót, amely 1 óra 20 percig tartott.
A továbbjutásról döntő, utolsó mérkőzésen 16:35 órától Fucsovics Márton száll szembe Ruben Bemelmansszal.
Davis Kupa-selejtező: