Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Russellnek Magyarország kellett élete első pole pozíciójához

| 2022. 07. 30. | 19:39:00
Nicholas Latifi a végén kötött ki.
Russellnek Magyarország kellett élete első pole pozíciójához
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a mogyoródi Hungaroringen zajló 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj július 30-i időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából.

A 24 éves pilótának ez pályafutása első pole pozíciója.

Russell mellől Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője startolhat majd, a harmadik rajtkocka pedig csapattársáé, a monacói Charles Leclerc-é lett. A világbajnoki címvédő és az összetettben most is éllovas Max Verstappen (Red Bull) részben műszaki probléma miatt csak a 10. eredményt érte el az időmérőn, melyen Russell csapat- és honfitársa, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton hetedikként zárt.

[Beillesztett cikk: Nagy meglepetés a Hungaroringen]

Az időmérő edzés kezdetére az aszfalt – bár továbbra is hideg volt, de – teljesen felszáradt, ám a fenyegető felhők miatt szinte az összes pilóta azonnal a pályára hajtott az első szakasz elején. A legnagyobb üdvrivalgás Verstappent fogadta a szinte telt házas mogyoródi lelátón, míg az Aston Martin boxában amiatt pacsiztak a szerelők, hogy sikerült megjavítani a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel autóját: az idény végén visszavonuló német pilóta a harmadik szabadedzést a gumifalban fejezte be, az időmérőn pedig végül nem tudott továbbjutni már az első szakaszból sem.

A pole pozícióról döntő utolsó szakaszban szinte végig Sainz állt az élen egy kiváló gyors körnek köszönhetően, s a leintéshez közeledve a spanyol versenyző még javítani is tudott az idején. Senki nem számított azonban arra, hogy Russell az utolsó pillanatokban gyorsabb tud lenni a ferrarisnál, így a brit pilóta meglepetést okozva szerezte meg karrierje első pole pozícióját.

Verstappen az utolsó nekifutásnál arra panaszkodott a csapatrádión, hogy versenyautójából elszállt az erő, és mivel a probléma nem oldódott meg, a holland címvédőnek meg kellett elégednie a 10. rajtkockával. Hamilton az időmérő végén pályán volt ugyan, végül azonban nem futott neki egy újabb gyors körnek, hanem a boxba hajtott.

A tavaly a Hungaroringen győztes Esteban Ocon (Alpine) ötödik, csapattársa, a 41. születésnapját pénteken ünnepelt Fernando Alonso pedig hatodik lett. Jó időmérőt futott Lando Norris, a McLaren brit versenyzője is, aki negyedikként zárt.

A 70 körös Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol Mogyoródon.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés