Beckett: a végén elhasalt
Ígéretesen indult, a végére azonban felemásra sikeredett a jelenleg a Netflix Top 10-es listájának előkelő helyén álló Beckett (2021). Ferdinando Cito Filomarino filmje sokat akart, de végül keveset adott.
A történet szerint a főhős, Beckett (John David Washington) és párja, April (Alicia Vikander) Athénban vakációznak, de a tüntetések elől a várostól messzebb lévő hegyekben töltik idejük nagy részét. Egy váratlan esemény miatt azonban Beckett belekeveredik egy bonyolult ügybe, mert valami olyat látott, amit nem szabadott volna. A címszereplőt üldözni kezdik, ő pedig árkon-bokron keresztül elkezd menekülni, és próbálja kideríteni, miért került ekkora slamasztikába.
A görög származású rendező filmje a már jól ismert panelekből építkezik: a főhős akaratán kívül kerül az események sűrűjébe, meg akarják gyilkolni, miközben rendíthetetlenül hajt előre az igazságért. A Beckett szépen is építkezik nagyjából a film háromnegyedéig. Egyértelmű erőssége, hogy nem egy titkos ügynököt, hanem egy átlagembert állít cselekménye középpontjába, így minden verekedés, menekülés hihetőnek és átélhetőnek tűnik. Eközben a címszereplő súlyos ütéseket kap, szinte érezni a fájdalmát. Az akciójelenetek emiatt feszültek, mert nem tudjuk előre, Beckett győztesen jön-e ki belőlük. Ferdinando Cito Filomarino emellett jól használja ki a környezet adta nehézségeket, nagyon jó ötlet volt a hegyekbe helyezni a cselekményt.
Azonban ahogy egyre közelebb kerülünk Athénhoz, úgy válik egyre hihetetlenebbé és kuszábbá a történet. Érezhetően a rendező többet akart kihozni az alapsztoriból, szeretett volna komoly dilemmákat felvetni mind a görög válság (nagyjából 6-7 évvel ezelőtt játszódik a film), mind a geopolitika színtér szempontjából.
Mindez azonban csak érthetetlen cselekményszálakba, valamint erőltetett és kissé didaktikus politikai áthallásokra fut ki, ráadásul a végére a direktor már mindent túlélő szuperemberré fejleszti Beckett-tet, sutba dobva az addig jól felépített figurát. Egyértelmű, hogy a történetvezetéssel, a dramaturgiai csavarokkal, illetve a politikai szál belevitelével az 1970-es évek egyik népszerű alműfaját, a paranoiathrillert szerette volna megidézni Ferdinando Cito Filomarino, azonban a nem jól kidolgozott háttérszál miatt ez látványosan nem sikerült.
A karakterek szempontjából is igen gyengén teljesít a film, Beckett-tel természetesen azonosul a néző, bár nagyon keveset tudunk meg róla, viszont a többi figura teljesen érdektelen. Ezért is volt furcsa több, nagy névnek számító színész szerződtetése (Alicia Vikander, Vicky Krieps, Boyd Holbrook), mert nem kezdtek velük lényegében semmit. John David Washingtont nem tartom különösebben jó színésznek, ez a szerep viszont jól állt neki, igaz sok színészi feladata alapvetően nem volt.
A Beckett megpróbált megidézni valamit egy letűnt alműfajból, szeretett volna egy karcosabb, realistább európai dráma lenni, amely thrillerként is jól működik, de ezeken végül elhasal. Ettől függetlenül egy estére, ha ki akarja kapcsolni az agyát az ember, és szórakozni egyet, akkor érdemes egy próbát tenni vele.
Gaál Csaba
