Oxigén, filmkritika: Az utolsó szuszig

Az utóbbi években, évtizedben több film is készült, amely egy helyszínen játszódik, és amelyben egy szereplő játszik (127 óra, Élve eltemetve). Az Oxigén (Oxygène, Alexandre Aja, 2021) ebbe a sorba illeszkedik, azonban a története jóval rejtélyesebb, mint az így felépített alkotásoké. A film megtalálható a Netflix kínálatában.

Az Oxigén története röviden összefoglalható: adott egy hibernációs kapszulában fekvő nő (Mélanie Laurent), aki nemcsak azt nem tudja, hogyan került oda, de azt sem, hogy mi a neve. Kijutni nem tud onnan, az ébredése után ráadásul egy mesterséges intelligencia hangja közli vele a tényt: el fog fogyni az oxigénje. A nő pedig elkezd harcolni a túlélésért.

Aki látott már egy helyszínen játszódó filmet, az tudja, óriási a kockázat abban, hogy a történet egy adott ponton unalmassá válik. Az Oxigénnel kapcsolatban azonban ez egyáltalán nem mondható el, ugyanis a rendező nagyon jó érzékkel vezeti a cselekményt, remekül adagolja az információkat, aminek köszönhetően folyamatosan fenn tudja tartani a nézői érdeklődést. Emellett ügyes húzás a részéről, hogy ismerős, science-fiction elemeket vonultat fel (a zárt kapszula például eszünkbe juttathatja akár a Mátrixot is, a mesterséges intelligencia modoros beszéde pedig a 2001: Űrodüsszeiát), ebből kifolyólag a néző úgy érezheti, tudja, milyen csavarok lesznek a filmben.

Ezeken kívül azért is működik jól az Oxigén dramaturgiája, mert a behízelgő hangon kommunikáló mesterséges intelligencia folyamatosan informálja a főhőst, és vele együtt a nézőt az oxigénszint állásáról. Alexandre Aja ezzel az egyszerű, de mégis hatásos megoldással, valamint az információadagolással nagyszerűen érzékelteti a főhősnő kiszolgáltatottságát és bezártság érzetét.

Mindezeken túl a film sarkalatos pontját Mélanie Laurent játéka adja, aki az érzelmek nagyon széles skáláján játszik a cselekmény ideje alatt. A kiszolgáltatottságon keresztül szinte az őrületen át egészen a totális egzisztenciális kiábrándulásig mindent nagyon átélhetően ad elő, a néző pedig vele együtt értetlenkedik azon, mégis hogyan került ez a nő ebbe a rémes helyzetbe.

Mindent összevetve, valahogyan így kell működnie egy thrillernek: rejtélyes, már-már misztikus, de az biztos, hogy torkon ragad és nem ereszt el. Az Oxigén garantáltan odaszögezi nézőjét a televízió képernyője elé.

Gaál Csaba