Kegyetlen és szikár a magyar háborús film

A debreceni Apolló Mozi nézői közönségtalálkozóval egybekötve tekinthették meg február 8-án a Berlinben a legjobb rendezésért Ezüst Medvét nyerő magyar filmet, a Természetes fényt. Nagy Dénes rendező elmondta, a díjnak köszönhetően szinten minden európai országban vetíteni fogják az alkotást, aminek csak örülhetünk, hiszen ilyen filmre csak büszkének lehet lenni.

A Természetes fény Závada Pál azonos című regényének nagyon laza adaptációja, hiszen ahogy a rendező fogalmazott, nagyjából hét oldalt használt fel a könyvből. A történet a II. világháború Szovjetuniójában játszódik, 1941-1944 között, ahol magyar katonák szovjet partizánokra vadásznak.

A Természetes fény nem könnyű mozi. Nagy Dénes hosszú beállításokkal dolgozik, a kamerát lassan mozgatja, a szereplők nagyon keveset beszélnek. Nem ismerjük meg a háttértörténetüket, nem tudjuk, ki milyen érzelmek mentén cselekszik. Mindenki csak parancsot teljesít. A lassú tempó végig jellemzi a filmet, ebből adódóan Nagy Dénes kamerájával rengetegszer vesz fel afféle megfigyelő pozíciót. Őt nem a pszichologizálás érdekli, sokkal inkább a megfigyelés: ezt a közönségtalálkozón is kiemelte, de ez a dokumentumfilmes múltjából fakadt.

Az alkotás nagyon erőteljesen épít az atmoszférára, ennek, valamint a megfigyelői pozíciónak köszönhetően elképesztően nyomasztó, de ami fontosabb, autentikus aurát ad. A velőtrázó hideg, a sokszor méter mély sárban tapicskoló emberek és lovak látványa olyan érzést ad, mintha a néző maga is ott lenne az események sűrűjében. Történés viszont nagyon kevés van a filmben, helyette ez a szikár, gyakorlatilag dramaturgiai csúcspont nélküli cselekmény vánszorog előre, mégis az atmoszféra miatt el tud ragadni az alkotás.

Nagy Dénes filmjéhez kifejezetten amatőr szereplőket keresett, főleg kétkezi munkásokat, olyan arcokat, akikről a néző elhiszi, hogy az orosz télben töltenek hónapokat, éveket. Ez a szándékos szereplőválasztás is jól jelzi a rendező hitelességre való törekvését. Emiatt nincs is kifejezett főhőse a Természetes fénynek, igazából egy karakter emelhető ki, Semetka Tibor, akinek a szemén keresztül tárulnak fel az események.

A film, ahogy halad előre, úgy válik egyre kegyetlenebbé, de Semetka minden erőszakos cselekedetet rezignált arccal fogad. Hogy miért? Nagyjából az ő viszonya ehhez az egész helyzethez a film kulcsa. Ugyanis egyszerre érezhető, hogy ő tenne vagy tehetne valamit az erőszak elharapódzásáért, mégsem cselekszik. Azonban ebben a történelmi helyzetben, az orosz télben ugyan ki cselekedne másként az ő helyében? Semetka és összes társa parancsot teljesít, és túl akar élni.

Önmagában az időszak feldolgozása ritka egy magyar háborús filmben, de természetesen ez a feljebb említett hozzáállás sem megszokott. Ez a film nem a hősökről szól, hanem olyan egyszerű figurákról, akik nem akarnak mást, csak így vagy úgy, de hazajutni. A Természetes fény nem ideoligizál, csak megmutatja a háború borzalmait pőre valóságukban.

Nagy Dénes filmje nyers, kegyetlen alkotás, azért, mert amit ábrázolni akar, az valahogyan így nézhetett ki. Nem ítélkezik, nem moralizál, helyette csak megmutat, ezzel pedig egy széles közönség számára képes valami egyetemeset mutatni.

Gaál Csaba