4. bejegyzés: Menni vagy nem menni
4. bejegyzés: Menni vagy nem menni?
Augusztus végére háromnapos csapatépítő osztálykirándulást szervez az osztályfőnök, akit egyébként az osztály 90 százaléka nagyon szeret. Megpróbál mindent megtenni, hogy újra összehozza az osztályt, és pótolja azt az együtt töltött időt, amit a járványhelyzet miatt elvesztettünk. A szálláshely (Balaton parti, jól felszerelt tábor) is tök jó lenne, de van egy elég nagy problémám, mégpedig az, hogy nem bírom az osztályt. Ráadásul a barátaim közül sem mindenki ér rá. Sokat gondolkoztam rajta, hogy menjek-e vagy sem, de rájöttem, hogy az osztálykirándulásokon mindig van valami erőltetett csapatépítő program, amikor az egész osztálynak együtt kellene működnie. Jelen pillanatban nem tudom elképzelni, hogy ez ne okozna a meglévőknél nagyobb konfliktusokat, és ne ártana többet, mint amennyit használ az osztályközösségnek. Nem látom értelmét, hogy elmenjek és megpróbáljam, ha már alapból halálra van ítélve a kezdeményezés.
Sorra vettem, hogy talán az osztályfőnököm miatt el kellene mennem, de mivel szerintem nem érezném jól magamat, és ez valószínűleg látszana is rajtam, ezzel nem sokat segítenék neki.
Az ott lévő barátaim kedvéért is megpróbálhatnám, de nem akarom az érzelmeiket és gondolataikat a saját ingerültségemmel vagy rossz kedvemmel befolyásolni. Végül mindezek miatt úgy döntöttem, hogy megkímélem magamat a többnapos tortúrától, és nem megyek el. A nyár hátralévő részében így próbálok felkészülni a tanévkezdésre, amikor már muszáj lesz az osztállyal időt töltenem. Szerintem nagy ötlet lenne az osztálytársak nélküli osztálykirándulás, nem?
Pénteki Anna
3. bejegyzés: Klikkek
2. bejegyzés: Ezt is túléltem
1. bejegyzés: Végre vége