Nyírbogdányban rabolt a két demecseri
„Ugorj ki a cipődből!” - ezzel a felszólítással támadt rá a két gyanúsított a nyírbogdányi vasútállomáson egyik utastársukra, akit megvertek és elvették az értékeit - közölte a Szabolcsihírrel Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség sajtószóvivője.
A két demecseri gyanúsított március 2-án délután a záhonyi vonaton utazott, csakhogy nem volt jegyük, ezért a kalauz leszállította őket Nyírbogdánynál. Ugyanígy járt a sértett is, akit a vasútállomáson vettek észre a gyanúsítottak.
Rákiáltottak, hogy „ugorj ki a cipődből”, majd rögtön az értékei átadását követelték tőle. Mivel a sértett erre nem volt hajlandó, ezért megveréssel fenyegették, sőt bele is rúgtak a combjába. A sértett menekülőre fogta a dolgot, beszaladt egy közeli telephelyre, ahová a gyanúsítottak követték, földre rántották, zsebeit átkutatták. Elvették a telefonját, kulcsát, pénztárcáját, iratait. A sértett kérte tőlük vissza a dolgait, erre megfenyegették, hogy maradjon a telephelyen, különben megverik.
A gyanúsítottak több, mint egy napig elrejtőztek a rendőrség elől, azonban sikerült őket őrizetbe venni. Az ügyészség azért indítványozza a letartóztatásukat, mert útonállástszerűen követték el a súlyos rablást, továbbá mindketten voltak már büntetve, és így valószínűsíthető, hogy újabb bűncselekményt is elkövetnének szabadlábon.
A letartóztatásról a Nyíregyházi Járásbíróság március 6-án délelőtt dönt.