Az áldozat egy gyerek volt.
Fegyházbüntetést és javítóintézeti nevelést indítványozott a Debreceni Járási Ügyészség azzal a trióval szemben, akik a vád szerint kiraboltak egy gyerekeket a Debrecenből Nyíregyházára tartó vonaton idén szeptemberben.
A vádhatóság december 6-i közleményében azt írta: a két felnőtt és fiatalkorú társuk reggel szállt fel a szerelvényre a Nagyállomáson menetjegy nélkül. A kocsikban utazóktól akartak pénzt kéregetni. Az elindulás után észrevették az egyedül utazó 14 éves sértettet, akivel megpróbáltak beszélgetésbe elegyedni. A gyereket sikerült megfélemlíteni, így amikor pénzt követeltek tőle „vonatjegyre”, odaadott 3 ezer forintot. Még elkérték a szendvicsét, majd távoztak (közben egykük végighúzott egy fémtárgyat a fiú oldalán, hogy nyomás alatt tartsa).
A debreceni rendőrök rövid időn belül elfogták a hármast, akik azóta is letartóztatásban vannak.