Levágta a lábáról a nyomkövetőt. +Videó
A Tevékenység-irányítási Központ jelzést kapott egy debreceni nyomkövetőről január 28-án hajnalban. Az eszköz egy 24 éves nőhöz volt rendelve, aki bűnügyi felügyelet alatt állt. A járőrök a GPS koordináták alapján perceken belül megtalálták a nyomkövetőt, amit a nő levágott a lábáról. Azonnal hajtóvadászatot indítottak utána.
A nyomozók feltérképezték a kapcsolati hálóját, ez alapján végül Ibrányban találták meg a fiatal nőt.
A nyomozás adatai szerint a bűnügyi felügyeletes levágta a lábáról a nyomkövetőt, majd taxit hívott és egészen Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyéig utazott. A bűnügyesek a mobiltelefonját is megtalálták, amit útközben dobott el azért, hogy ezzel is megnehezítse a rendőrök dolgát.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya fogolyszökés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást vele szemben. Kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.