Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Doktorira készül a nyíregyházi hallássérült lány

| 2018. 06. 25. | 13:26:00
Több diplomával a zsebében vágott bele ismét a tanulásba.
Doktorira készül a nyíregyházi hallássérült lány
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A nyíregyházi Kovács Petráról egészen kicsi korában kiderült, hogy súlyosan hallássérült. Nagy utat járt be, mire eljutott odáig, ahol jelenleg tart. Ma már Budapesten él és dolgozik, többdiplomás, több nyelven beszélő, nyugodtan mondhatjuk, sikeres nő - írja az acusticus.hu.

Életútja jó példája annak, hogy a mindenben támogató család, az elszántság és a profi szakmai munka együtt mire lehet képes. Utóbbi Nagy Katalinnak az érdeme. Az Acusticus Halláscentrum vezetője mindig is szívén viselte a halláskárosodott gyerekek sorsát, azért küzdött, hogy a lehető legjobb ellátást kapják, a legjobb technikai eszközökhöz jussanak hozzá, integrált nevelésben részesüljenek, és amennyire csak lehet, ugyanolyan esélyekkel induljanak az életben, mint épen halló társaik.

Előbb Nyíregyházán vizsgálták a hallását, de mivel ott a kisgyerekek megfelelő vizsgálatának nem voltak meg a feltételei, az ebből a szempontból már akkor is jól felszerelt debreceni klinikán végezték el a vizsgálatokat.

„A klinikán Kati néni (Nagy Katalin, az Acusticus Halláscentrum vezetője – a szerk.) végezte az altatásos hallásvizsgálatot, ami sajnos kimutatta: nem hallok, közepesen-súlyos idegi eredetű halláscsökkenésem van - mondta a lapnak Kovács Petra, aki családjával innentől kezdve már teljesen Nagy Katalinra támaszkodott. Segített a legjobb hallókészüléket megtalálni, szólt, ha újdonságot talált, a szülei pedig mindent megtettek azért, hogy lányuk teljes értékű ember lehessen. Profi logopédust kerstek számára, édesanyjával kettesben is rengeteget gyakoroltak, felolvasott neki. Anyukája és apukája soha nem azt tudatosította benne, hogy hallássérült, hanem azt erősítették, hogy bármire képes lehet, csak meg kell dolgozni érte.

Szülei úgy határoztak, hogy Petra egy iskolába járjon a hallókkal. Ez a döntés alapvetően meghatározta a későbbi fejlődését, hiszen nem egy elzárt közösségben kellett tanulnia, hanem azokkal, akiknek semmilyen problémájuk nem volt a hallásukkal.

„Nyíregyházán jártam általános iskolába, de a suliban sok nehézségem adódott a hallássérülésem elfogadtatásával, így a felső tagozatot már egy nyolcosztályos gimnáziumban kezdtem meg a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban. Itt viszont minden támogatást, segítséget megkaptam a tanáraimtól, soha nem voltam felmentve egyetlen tantárgyból sem (Tanította itt Kecskemétiné Szilvási Zsuzsa is, aki nemrég az Aranyanyú címet is megkapta - a szerk.). A kezdetektől fogva külön tanárhoz jártam angolból, és a gimnáziumban megcsináltam a középfokú, egyetem alatt pedig a felsőfokú nyelvvizsgát."

Diplomát – lengyel szakon – a Debreceni Egyetemen, valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett.

"Főleg szájról olvasva tanultam, illetve igyekszem az adott nyelven nagyon sokat olvasni, de sokat segít az is, ha feliratos filmeket néz az ember, illetve, ha lehetőség van rá, próbálok minél többször olyan emberekkel beszélgetni, akiknek az az anyanyelvük.” – mondta Petra.

A tehetség, a kitartás, a szorgalom, a rengeteg gyakorlás, munka meg is hozta az eredményét, hiszen jelenleg a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban dolgozik, hadisírgondozással foglalkozik. A felvidéki és lengyelországi magyar hadisírokért felel.

Itt azonban nem állt meg, tavaly ugyanis elkezdte a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a hadtudományi doktori iskolát.

Petra ugyanakkor nem tagadja, hogy a hallássérülése miatti hátrányok némelyikével még manapság is meg kell küzdenie.

„A korlátjaimmal igazából a felvételi jelentkezéskor szembesültem először. A saját helyzetemet magamban talán az egyetem alatt kezdtem felmérni. Nagyon sokat segített, főleg lelkileg, hogy elkezdtem beszélni erről. Még mindig bennem van a félsz, hogy nem hallok meg, vagy félreértek valamit, és ez kellemetlen helyzetbe hoz. A másik mumus pedig a telefon… Ha nagyobb társaságban vagyok, nem mindig tudok mindenkire odafigyelni, jelentősen nehezíti a helyzetet, ha valakinek bajusza, szakálla van, vagy nem artikulál megfelelően. Nyáron a sokáig kint ücsörgős beszélgetések a legrosszabbak, mert amikor már ránk sötétedik, nem tudok rendesen szájról olvasni” – mondta.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés