Érkeznek a helyben sütött okosélelmiszerek

civishir.hu

2021.06.04. 08:41

Érkeznek a helyben sütött okosélelmiszerek

A cég közel egymilliárd forintos fejlesztést hajt végre.

Hirdetés

Hirdetés

Június elején a legnagyobb hazai diszkonthálózatban debütál az okos élelmiszerek egyik vezető brandjének, a Vitajónak helyben sütött első terméke. A rusztikus cipó a gasztronómiai élmény mellett ugyanazokat a kedvező élettani előnyöket ígéri a fogyasztóknak, amit korábban piacra került csomagolt formátumai. A bake-off szegmensben a márka fő üzenete a frissesség, a minőség és az immunrendszer normál működésének támogatása. Az innovációval és a hozzá kapcsolódó jogokkal rendelkező Hajdúsági Sütödék-csoport meghatározó szereplője a kedvező élettani, egészségügyi előnyöket is nyújtó sütőipari termékek piacának.

Az első okos élelmiszerek – csaknem 17 éves kutatás-fejlesztés, piackutatás és számos jogi eljárást követően – négy éve kerültek forgalomba. Napjainkban közel háromezer magyar üzletben érhetők el, és évi több, mint kétmilliárd forintos forgalmat generálnak.

– Már az induláskor azt ígértük, hogy az elsőként piacra került csomagolt formátumokat további új termékek követik majd, és előbb-utóbb valamennyi sütőipari szegmensben elérhetők lesznek a kedvező élettani hatást nyújtó brandjaink – mondta Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója, a Smart Food (okosélelmiszer) élelmiszer-egészségkoncepció kidolgozója. 2021 a bake-off szegmensben történő megjelenés éve.

A Hajdúsági Sütödék-csoport innovátorként és részben gyártóként motorja az új élelmiszer-egészség koncepció hazai és nemzetközi elterjesztésének. Induláskor a bake-off szegmensben elsősorban franchise partnereire támaszkodik. Ugyanakkor a cég közel egymilliárd forintos fejlesztést hajt végre, és ősszel kezdi tesztelni a kizárólag okosélelmiszerek gyártására specializálódott új üzemét.

Az okosélelmiszer koncepció lényege, hogy olyan finom és teljes gasztronómiai értékű élelmiszereket – elsősorban sütő- és édesipari termékeket – fejlesztenek, amelyek kedvező élettani, nemegyszer betegségek kialakulásának a kockázatát csökkentő szolgáltatást is nyújtanak a fogyasztóknak. A HS-csoport üzleti modellje, hogy speciális gyártó-piaci franchise rendszer keretében itthon és külföldön lehetővé teszi más sütőipari cégek számára is a speciális termékek gyártását, forgalmazását. Magyarországon jelenleg hét partnerrel dolgoznak együtt, nemzetközi piacra lépésük 2022-ben várható.

Az egészséget alapvető élelmiszerekkel támogató okosélelmiszer koncepció társadalmi jelentőségét jól jelzi, hogy 2018-ban beválasztották Magyarország 100 legérdekesebb innovációja, 2019-ben a Magyar Innovációs Nagydíjon a 40 legelismertebb újítás közé.
PRokosélelmiszerHajdúsági Sütödék

Hirdetés

Szóljon hozzá!