A Társaság keresetet nyújt be.
– közölte a szervezet pénteken.
Emellett a MEKH kötelezte a szolgáltatót, hogy térítse vissza a már befizetett összegeket, illetőleg a még fennálló, de nem megfizetett követeléseket törölje, mivel a hatóság által júniusban indított vizsgálat feltárta, hogy a társaság 31 ezer ügyféltől jogtalanul követelt mintegy 2 milliárd forintot behajtási költségátalány címén - olvasható a közleményben.
A Tigáz erre válaszul szintén közleményt adott ki:
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal csütörtökön határozatban marasztalta el a Tigázt a számláikat késedelmesen fizető fogyasztóktól igényelt költségbehajtási átalány beszedésére vonatkozóan. A Tigáz a törvényi előírások szerint járt el, ezért a határozat ellen keresetet nyújt be a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz. A Társaság kérvényezi a bíróságtól, hogy a bírósági határozat meghozataláig függessze fel a MEKH határozatban foglalt összes kötelezettségének teljesítését.