Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az átlagbérek között durva eltérések vannak

| 2016. 09. 17. | 17:06:00
Továbbra is Budapesten a legmagasabb az átlagos nettó fizetés.
Az átlagbérek között durva eltérések vannak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az első féléves adatok alapján továbbra is Budapesten a legmagasabb az átlagos nettó fizetés (222 ezer forint). Az országos átlagot, vagyis a nettó közel 172 ezer forintot a főváros mellett csak Győr-Moson-Sopron megye (172 ezer forint) haladja meg, a többi megyében ennél mind alacsonyabbak az átlagbérek – írja a napi.hu.

Utóbbi talán azért sem véletlen, mert Győr-Moson-Sopronban volt a legjelentősebb a béremelkedés, kiugró mértékben, hét százalékkal. Tolna megyében öt százalékos volt az növekedés, így a félév végén több mint 154 ezer forint volt az átlagbér. A növekedés mértékét nézve a harmadik helyet Heves és Fejér megye szerezte meg, egyaránt 2,7-2,7 százalékos növekedéssel, így Heves 154 ezres, Fejér pedig 164 ezres átlagos nettóval zárta a félévet.

Hajdú-Bihar megyében szó sincs béremelkedésről, az első negyedévhez képest 1,9 százalékkal 141 ezer forintra csökkent ez az összeg. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 0,1 százalékkal csökkentek az átlagfizetés, így a félév végén alig több mint 116 ezer forint volt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés