Többéves bérfejlesztési program indul.
Az alapbéremeléssel az egészségügyi dolgozók mozgóbére is nő, azt a mozgóbérelemek (ügyeleti díj, készenléti díj, rendkívüli munkavégzés bérpótléka, műszakpótlékok) számítási alapjainál is figyelembe kell venni – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkársága kedden. Felhívták a figyelmet arra, hogy az egészségügyi szolgáltatók, munkáltatók a bérkiegészítéshez kapcsolódó mozgóbérösszegek kifizetéséhez az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól támogatást igényelhetnek, az ehhez szükséges kérelmet 2016. szeptember 20-ig kell benyújtani.
Az államtitkárság közleményében emlékeztetett arra, a kormány az ágazati reprezentatív szakszervezetekkel és a szakmai kamarákkal folytatott egyeztetések és tárgyalások eredményeként egy többéves bérfejlesztési programot indított el, amelynek köszönhetően
szeptember 1-jétől 235 szolgáltató csaknem 97 ezer egészségügyi dolgozója részesül jelentős alapbéremelésben.
Ennek értelmében
Az új egészségügyi szakdolgozói bértáblának köszönhetően
A kormány számára kiemelten fontos terület az egészségügy, a szeptember 1-jével kezdődő idei alapbéremelésre fordított 19,2 milliárd forint pedig újabb előrelépést jelent, amelyet a kormány az egészségügyi dolgozók életkörülményeinek javítása érdekében tett - olvasható az egészségügyi államtitkárság közleményében.