A megvalósításra még várni kell.
Várhatóan decemberre elkészülnek a Nyíregyházát nyugatról elkerülő út következő, a 36-os és 38-as főutak közötti szakaszának kiviteli tervei - olvasható a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tájékoztatóban, melyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat közgyűlése számára készített. A megyegyűlés a tájékoztatót jóváhagyta.
A 36-os és a 38-as főutak közötti 3,7 kilométeren másodrendű főút épülne meg, amely felüljáróval keresztezné a Budapest-Miskolc-Nyíregyháza vasútvonalat, a 38-as főút és nyírszőlősi út között pedig összekötő út épülne meg 4,1 kilométer hosszban. Az első szakasz építési engedélyeit már kiadták, kiviteli tervek várhatóan decemberre készülnek el. Az útépítési projekt teljes bruttó becsült költsége 9 milliárd 921 millió forint, a két új útszakasz a tervek szerint 2018 harmadik és negyedik negyedévére készülne el - olvasható a tájékoztatóban.
Nyíregyháza mellett Kisvárdán is építenének elkerülő utakat, amelyek együttes hossza több mint 4,2 kilométer, költsége 4 milliárd forint lesz.