Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kétezer roma nőnek segít a kormány

| 2017. 03. 20. | 10:05:00
A társadalmi integráció legfontosabb eszköze a munka.
Kétezer roma nőnek segít a kormány
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kétezer roma nő munkába állását segíti a kormány a Nő az esély című felzárkózási programban – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Czibere Károly elmondta, a program korábbi változata 1012 roma nőnek biztosított lehetőséget, hogy képzés után szociális és gyermekjóléti intézményekben tudjon elhelyezkedni. Akkor három hónapnyi foglalkoztatást támogatott a kormány, most két évet finanszíroznak, a harmadikat pedig a munkáltatónak kell biztosítania. Változás az is, hogy már a képzéssel párhuzamosan munkát adnak a résztvevőknek – ismertette az államtitkár.

A program másik eleme egy pályázat, amelyre április 6-ától jelentkezhetnek önkormányzatok, egyházi és civil szervezetek. E pályázat révén nemcsak a szociális szférában foglalkoztathatják a roma nőket, hanem egyéb intézményekben, például könyvtárakban is – mondta, hozzátéve:

a program azért is jelentős, mert a romák és a többségi társadalom közötti bizalmat is megerősíti.

Czibere Károly a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt hangsúlyozta, hogy a társadalmi integráció legfontosabb eszköze a munka. Az elmúlt négy-öt évben a romák körében a foglalkoztatási ráta a duplájára emelkedett, már 40 százalék felett van, míg a tartós munkanélküliség a felére csökkent – közölte az államtitkár. Hozzátette, ez azt bizonyítja, hogy a hátrányos helyzetűeknek szánt célzott programok elérik az érintetteket.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés