Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Lendületbe jött a magyar gazdaság

| 2017. 11. 14. | 11:06:00
A negyedik negyedév még jobb lehet.
Lendületbe jött a magyar gazdaság
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gyorsult a magyar gazdaság növekedési üteme a harmadik negyedévben - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb GDP-adatait kommentálva.

A KSH közlése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, a naptárhatás kiszűrésével 3,8 százalékos volt a növekedés.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy már a KSH iparra vonatkozó részadatai is bővülést mutattak a harmadik negyedévre, ugyanakkor az idei utolsó negyedév gyorsulása még erőteljesebb lehet. 

Kiemelte, hogy az emelkedésben jelentős szerepe volt az építőiparnak, hiszen a családi otthonteremtési program egyre inkább kiteljesedik, egyre többen igénylik és nő a lakásépítési engedélyek száma, ami érzékelhető az ágazat eredményein is. 

Pozitívan értékelte a járműipar teljesítményét, a gyengülő nyugat-európai értékesítés nem befolyásolta úgy, mint ahogyan kalkulálni lehetett volna. 

Megjegyezte, hogy az elmúlt évek jó teljesítményéhez képest egyedül a mezőgazdaság produkált "szerényebb" eredményeket, az aszályos hónapok jelentősen csökkentették főleg a kukorica termelési volumenét, mintegy 1,5-2 millió tonnával kevesebb kukorica lehet idén Magyarországon.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés