Hirdetés

A Yettel közel 180 ezer ügyfelének fizet jóvétételt

MTI

2022.08.10. 16:54

A Yettel közel 180 ezer ügyfelének fizet jóvétételt
(Fotó: illusztráció)

A versenyhatóság 2019 végén szabott ki jelentős bírságot az akkor még Telenor néven működő cégre.

Hirdetés

A Yettel több mint 1,3 milliárd forintos jóvátételi csomagot vállalt, amely közel 180 ezer fogyasztót kompenzál a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának keretében – közölte a hivatal szerdán.

Az MTI-nek elküldött közlemény szerint a versenyhatóság 2019 végén szabott ki jelentős bírságot az akkor még Telenor Magyarország Zrt. nevet viselő távközlési szolgáltatóra, amiért 2016 és 2017 között 0 forintosként vagy kedvezményesként hirdette egyes készülékeit, miközben azok árának egy részét beépítette az előfizetői díjba.

A cég bírósághoz fordult a döntés miatt, amely helybenhagyta a GVH által megállapított jogsértés tényét, azonban a bírság összegének indoklására kötelezte a versenyhatóságot. Az új eljárásban a Yettel új indítvánnyal élt, amelyben a fogyasztók jóvátételét vállalta a jogerősen is megállapított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.

A cég a vállalásai alapján 7500 forintos kompenzációt (számlajóváírást vagy feltöltőkártya-keretet) fizet minden jelenlegi ügyfelének (közel 180 ezer fogyasztónak), aki az érintett időszakban, a Telenor Blue kampányok alatt, vagyis 2016. október 6. és 2017. október 22. között készülékkel egybekötött hűségidős előfizetői szerződést kötött.

Az érintett ügyfeleket a Yettel előzetesen e-mailben vagy sms-ben fogja értesíteni. 

mobilszolgáltatóYetteljóvátétel

Hirdetés

Hirdetés